Szomjú Béla: Az én Húsvétom, távol családomtól…
szerkesztő Tibor atya
Ez alkalommal, unokahúgom, Erika férjének, Bélának személyes beszámolóját olvashatjátok. Ha máskor nem, vasárnap mindig kerítünk időt arra, hogy váltsunk néhány szót telefonon. Ilyenkor mindig úton van. A számára is megterhelő időben próbáltam többször segítségére sietni, biztatni és bátorítani. Megkértem, hogy ossza meg velünk érzéseit. Fogadjátok szertettel!
Lelkipásztori szeretettel,
Tibor atya
Az én Húsvétom, távol családomtól…
2020. március 1., vasárnap, reggel 8 óra, Sárközújlak. Átlagosnak tűnő vasárnap reggel. Újból útra kelek, hogy megtegyek közel 1.000 kilométernyi távolságot. A hosszú út után néhány óra pihenés, s aztán hétfő hajnalban utazunk tovább Tögingből Heidenheimba, hogy egész héten dolgozzunk. Ezt teszem immár közel öt éve. Mégis, amikor csak tehetem, csütörtök este útra kelek, hogy szeretett családommal lehessek, s pénteken és szombaton otthon is elvégezzem dolgaimat, együtt legyek a családdal. Elbúcsúzom, megölelem Erikát, a gyerekek, Dorka és Bence még alszanak. Jó utat! Vigyázz magadra! Szeretlek! – magammal viszem a szavakat és érzéseket, s közben már azon gondolkodom, hogyan alakulnak majd az elkövetkező napok…
Így kezdődött! Aztán úgy éreztem, mintha egy hosszú, véget nem érő alagútba érkeztem volna. A határokat lezárták, nem lehet hazamenni. Dorka lányom elesett, eltörött a keze… Otthon kellene lennem, én pedig itt vagyok, nem tudok segíteni, minden Erikára hárul. Hiába beszélünk minden nap, az érzés már-már bénít. Nem bírom! Bátorítjuk ugyan egymást, talán Húsvétra hazamehetek… A hiányérzet csak fokozódik, napról napra. Esténként telesírom párnámat tehetetlenségemben, reggel fölkelés, egésznapos robot. Így telnek napjaim!
Vasárnaponként várom az online közvetített szentmiséket, próbálok lelki erőt gyűjteni. Köszönöm Tibornak is a beszélgetéseket, a biztatást és bátorítást, a szentmisék linkjeit. Bár nem tartozom e közösséghez, most mégis közel kerültem hozzátok.
Nagyon sok kérdés foglalkoztatott ebben az időben: Miért pont én? Mit tettem rosszul? Miért nem lehetünk együtt legalább Húsvétkor? Meddig tart még ez a bizonytalan idő? Választ nem kaptam, de tény, hogy nagyon sokat imádkoztam ebben az időben, többet, mint eddig.
Hogy mi adott erőt? Először is a hit és imádság. Nagyon sokat imádkoztam Szent Ritához. Ezt az imát Erika nagymamájától, Marika nénitől tanultam – ő minden szükségben segít. Aztán az a remény, hogy amikor eljön az ideje, mégis csak haza tudok majd menni. S persze a szeretet, amit egymás iránt érzünk.
2020. május 14., csütörtök este, Heidenheimból megérkezem Tögingbe. Indulni kellene, de olyan bizonytalan vagyok. Újból imádkozom, s közben egy benső hangot hallok: Indulj! Elindultam, s nagyon nehéz visszaadni az érzéseket. Amikor belépek Ausztriába, közlik velem, hogy egyszer állhatok meg, matricát vásárolni és tankolni. Szót fogadok, s megérkezem Hegyeshalomba. Itt kijelölik az útvonalat, kerülőt kell tennem, az ártándi határátkelőn lépek be Romániába. Igaz, több mint három órát kell várakoznom. Közel 15 órás utazás után végre otthon vagyok! Igaz, most két hét házi karantén vár rám. Sebaj! Fontos, hogy együtt vagyunk!
Ide kívánkozik feleségem, Erika gondolata is. Magam sem tudom, hogyan, de telefonom képernyőjén megjelenik egy mentett üzenetet, egy olyan, számomra nagyon fontos személytől, aki sajnos már nincs velünk. Talán azért, mert most is üzenni akart: „Minden megoldódik! Aludjatok jól!”
Sárközújlak, 2020. május 17.
Szomjú Béla, Erika, Dorka és Bence
Ajánlott bejegyzések
Anyák napi ünnepség 2023. május 5-én
2023. május 13
Egy önfeledten vidám délután
2023. április 24
Újévi köszöntő pezsgős koccintással
2023. január 14