Székely Enikő: A csíkszeredai pápalátogatás margójára
szerkesztő Tibor atya
„ Jól csak a szívével lát az ember.” (Antoine de Saint-Exupéry)
A csíkszeredai pápalátogatás margójára
Várakozással telve indultunk útnak Haza, Csíkszeredába, ahol kedves szülővárosom történelmi eseményre készült. Ferenc pápa látogatásának híre Csíksomlyón hónapokkal korábban megmozgatta a helyieket és ezzel egyidőben a médiát is. Olvashattunk mindenféle fórumon arról, hogy miért jó és miért elitélendő ez az esemény, mit kapnak a székelyek, és mekkora áldozattal jár ez a látogatás. A szavak áradatában nehéz volt kiszűrni a józan gondolkodású és észjárású véleményeket.
Aki zarándokként indul útnak, kizárja a külvilágot, elcsendesedik és magában keresi a válaszokat a felmerülő kérdésekre. Így volt ez velünk is. A nyugati világban élve begyűjtöttünk minden szükséges papírt: iskolai engedélyt, munkahelyi szabadságot, s repülhettünk vágyakozással telve Marosvásárhelyre.
Csíkszeredába tartva megállapítottuk, hogy abba az irányba nagy a forgalom, a szembejövő forgalom viszont igen szerény. Mindenki igyekezett megérkezni csütörtök estére, mivel akkor zárultak a városba vezető főbb útvonalak.
Csíkszereda komolyan vette a feladatot, s bár ehhez hasonló esemény még nem került megrendezésre a városban, ennek ellenére szakemberek és önkéntesek segítségével mindent részletesen megterveztek, s felkészülve várták mindazokat a vendégeket, akik az előzetes rémhírek ellenére is vették a fáradtságot és jelen voltak. Csütörtökön és pénteken nyugalom honolt a városban. A készülődés, a ráhangolódás, a várakozás nyugalma. Érdekesség volt, hogy minden útkereszteződésben egy rendőr állt, felügyelve azt a rendet, ami magától értetődő volt.
Szombaton reggel 6:45-kor találkoztunk csoportunkkal a Márton Áron Gimnázium, az egykori Alma Mater-em előtt. Az időjárás előrejelzés esőt mutatott, s nem csalódtunk: 7 órakor kezdett esni az eső, amely nem kímélte a mindenhonnan érkező zarándokokat, kitartóan esett órákig. Csíkban nincs búcsú eső nélkül, amely egyidőben áldás és megtisztító hatása is van.
Csoportunkkal csatlakoztunk a Csíksomlyó fele vezető úton a zarándokokhoz, ahol tömött sorokban, énekelve és imádkozva zarándokoltunk a Szűzanyához. Az eső csak esett, előkerültek az esőkabátok, esőernyők, de a zarándokok nem lankadtak, zsoltárokat énekelve haladtak felfele. Az oda rendelt rendfenntartó erők, mint dekorációs kellékek álltak az útkereszteződésben, hiszen ők nem erre voltak felkészítve. A zarándokok imádkoztak és énekeltek, rendezett és tömött sorokban haladtak a kegytemplom és nyereg fele, igazítani senkit nem kellett, a „járást” mindenki ismerte. Furcsa lehetett a csendőröknek, akik ilyent még nem láthattak, s mivel tennivalójuk nemigen akadt, behúzódtak a fák alá, hogy az eső ne verje őket.
Énekelve haladtunk, közben figyelve zarándoktársainkra, akik lassabbak voltak. Szívünk egy ritmusra dobbant, ráhangolódtunk arra a csodára, amely a nyeregben várt ránk. Járjunk együtt! – ez volt a mottója Ferenc pápa látogatásának és ezt tapasztalhattuk mi is, hisz mindannyian együtt jártunk ezen az úton, ezen a zarándoklaton.
Megérkezve az első kapuhoz, csodálkozva állapítottuk meg, hogy az, ami elméletben szépen el volt tervezve, a gyakorlatban nem működik. Az első beléptető kapunál teljes ellenőrzés: először a testi, majd a csomag ellenőrzése, beleértve az engedélyezett, saját innivaló megkóstolása a zarándok által, s mindez hosszú sorokban. A hölgyeket hölgy rendőrök ellenőrizték, az urakat pedig alaposan a férfi rendőrök. Mivel nem számítottak ekkora számú nőnemű zarándokra, ezért igencsak kevés volt a női rendőr, aki a feladatnak eleget tudott volna tenni. Látva a helyzet reménytelenségét, a rend őrei javasolták, hogy egy kapuval fennebb próbálkozzunk a belépéssel. Sikerrel jártunk, mivel egy kapuval fennebb semmilyen ellenőrzés nem volt, így gyorsan be tudtunk menni a számunkra kijelölt területre. Valójában bárhová mehettünk volna, de maradtunk a korábban kijelölt helyen, így mindannyian, hölgyek és urak egy helyen talákozhattunk az ellenőrzés után.
Két órával korábban a helyszínen voltunk, hiszen nem tudtuk, hogy mennyi időbe telik a nyeregbe tartó út és a kijelölt szektorokba való bejutás.
Találkozás a Magyarok Nagyasszonyával! Ott állt Ő méltóságteljesen, a maga nagyszerűségében és egyszerűségében. Fehér lepel volt a háttérben, nem királyi pompa, hanem a fehér vászon tisztasága, amely kiemelte a szobor ragyogását s egyben maradt olyannak, amilyennek ismerjük mindannyian. Édesanyánk, hozzád jöttünk! – fakadt ki belőlünk a sóhaj!
Az eső szüntelenül esett, s a felhők ereszkedtek lefele. Hiába a tökéletes technikai felkészülés, a természet törvényei eluralkodtak felettük, s az óriási kivetítőknek csak a körvonalai látszódtak a szürke esőfelhőkben. Gondolkodtam, hogy aminek a tanúi leszünk, az talán nem a látványt fogja szolgálni, hanem az érzéseinket fogja a hatása alá keríteni. Várakozással s izgalommal telve érkeztünk, a helyszínen pedig a vakság kerít hatalmába, a világ vaksága. Ki kell nyitnunk a szívünket, ha látni, ha érezni szeretnénk.
Vendéget vártunk! Olyan vendéget, amilyenre még nem volt példa Csíkországban. S milyen a székely nép, ha vendéget vár? Kinyitja szívét, s kitesz mindent az asztalra, amivel kedveskedhet vendégének. Nemcsak szívüket nyitották ki, hanem egy óriási székelykaput is állítotttak, amely alatt százával térhettek be a zarándokok a zöld katedrálisba. A helyi székelyek és a ferences barátok is tárt karokkal fogadták a vendégeket, s bízva a Jó Istenben, kitették minden gazdagságukat az asztalra: ételt, italt, jó szót, útbaigazítást s azt az alázatos szeretetet, amelyet mindenki tapasztalhatott.
Az időjárás nem szegte kedvét az imádkozó zarándokoknak. A ferences szerzetesek a rózsafüzért imádkozták, amelyhez csatlakoztunk mindannyian, s csodák csodájára, a felhők kezdtek felszakadozni. Megnyílt az égbolt, kitisztult, láthatóvá vált a Hargita, a hegykoszorú, amely nem mindennapi látványt nyújtott a nyeregben lévő zarándokoknak. Az idő teltével érezhető volt a felfokozott hangulat, a Szentatya érkezésére várt mindenki.
Amikor fehér autóján begurult a zarándokok közé, azt hiszem, hogy egy pillanatra megállt az idő. Hívő és kétkedő egyaránt tanúja volt annak, hogy ez valóban megtörtént, a Szentatya a magyarok, székelyek nemzeti zarándokhelyén személyesen van jelen.
Elfogultságnak tűnhet, de biztos vagyok benne, hogy ebben a zöld, fenyőerdők által körülölelt természetes katedrálisban Ferenc pápa is érezhette a hely rendkívüli kisugárzását, egyediségét.
Mint utólag kiderült, a Jó Isten gondoskodott arról, hogy Ferenc pápa meglátogassa Székelyföldet, a tervezettel ellentétben Marosvásárhelyen szállt le a repülője, így kénytelen volt Csíkszeredáig autóval utaznia, áthaladva Szovátán, Parajdon, Korondon, Székelyudvarhelyen, Homoródfürdőn és a Hargitán.
A pápai szentmise is székely volt: székelyruhába öltözött kórus énekelt, székely felolvasó olvasott román nyelven, a megszokott Mária-énekeket énekeltük, hisz időtlen idők óta ezeket ismerjük. Székely család nyújtotta át a jellegzetes, helyi ajándékokat: parajdi sót, csíki borvizet és kürtőskalácsot. Nem volt megjátszás, magukat adták, amilyenek valójában.
„Íme, eljövök, Uram, hogy megtegyem a te akaratodat.” – énekeltük a szentmisén. Eljöttünk mi, akiket hívott az Úr, s eljött a Szentatya is, akit küldött az Úr. Isten jelenléte erősen érezhető volt annak, aki kinyitotta a szívét, hogy befogadja mindazt az áldást és kegyelmi ajándékot, amelyben részesülhettünk.
Vendégünk, Ferenc pápa ajándékkal érkezett, de még több ajándékkal távozott. Szívében magával vitte a csíksomlyói Szűzanya oltalmazó szeretetét, a székelyek vendégszeretetét, a zöld katedrális hangulatát s azt az egyedi lelki kisugárzást, amelyben részesült ezen a szent helyen. Történelmi eseménynek lehettünk tanúi mi, zarándokok.
A székely és magyar himnuszt énekelve a könnyek útat törtek maguknak, hálatelt szívvel énekeltünk, zengett a csíksomlyói nyereg. Éreztük, hogy ez megismételhetetlen, egyszeri alkalom volt, amelyről unokáinknak is mesélni fogunk, hogy valóban megtörtént. A Szentatya lépteit himnuszaink kísérték, méltó zárásaként ünnepünknek.
Ebben az emelkedett lelki állapotban, eltelve kegyelemmel és szívünkből túlcsorduló érzésekkel járultunk a Szűzanya színe elé, köszönetet mondani, letéve lelki terheinket, áldását kérve.
„Jól csak a szívével lát az ember.” – idéztem Antoine de Saint-Exupéry-t, s valóban így van. Várakozásokkal telve érkeztünk, s a szentmise végén már-már lehetetlen volt szavakba önteni az érzéseket. Részesei voltunk a csodának, annak a történelmi eseménynek, amely megismételhetetlen. A Szentatya látogatása Csíksomlyón ajándék volt számunkra és Önmaga számára is. Együtt jártunk az úton, együtt imádkoztunk, énekeltünk, és együtt éltük meg a csodát!
„Győzelemről énekeljen
Napkelet és napnyugat,
Millió szív összecsengjen,
Magasztalja az Urat!
Krisztus újra földre szállott,
Vándorlásunk társa lett… ”
Imáinkat bizalommal helyeztünk Szűzanyánk kezébe, s lélekben megerősödve tértünk haza zarándoklatunkról. Az érzések nap mint nap feljönnek, felidézve az ottani hangulatot, erőt meríthetünk belőle a mindennapokban.
„Hazajöttünk, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária. ”
Székely Enikő
Ulm, 2019-07-03.
Ajánlott bejegyzések
Márton-napi „libalakoma” a Barátságklubban
2024. november 15
Barátságklub – 2024. október 18.
2024. november 05
Barátságklub – 2024. szeptember 27.
2024. október 09