„Halál Testvér”…
szerkesztő Tibor atya
„Halál Testvér”…
Mikor először olvastam Szent Ferenctől (1182-1226) ezt a kifejezést, azt hittem túloz. Később azonban, amikor jobban megismerkedtem életével és gondolkodásmódjával, igazat adtam neki: a halál valóban testvérünk, hisz azért kopogtat életünk ajtaján, hogy hazavigyen bennünket igazi otthonunkba…
Ebben a nagyböjtben is sokat foglalkoztam a gondolatával. Nem csak ilyen és ehhez hasonló idézetek segítettek engem ebben, mint: „A kereszt (értsd: a halál) másik oldalát feltámadásnak hívjuk!” Hanem egy érdekes színi előadás is…
Az egyik müncheni színházban már évek óta játszanak egy darabot, és nem tudják a műsorról levenni, mert mindig telt ház van. Talán már Ti is láttátok a televízióban. Címe: Gáspár, a szeszfőző.
A darab röviden arról szól, hogy Gáspár, a szeszfőző lassan megöregedett. Életét, bár ahogyan így most visszatekint rá, soha nem volt könnyű, mégis szeretné tovább élni.
Amint egy este szobájában üldögél, hirtelen kopogtatnak. Amikor kinyitja az ajtót, visszahőköl: maga a halál áll előtte. Nem kertel, hanem azonnal megmondja: Gáspárért jött, mert a neki előre kijelölt életévek száma elmúlt… Gáspár azonban élni szeretne, ezek után különösen. Elkezd hát a halállal alkudozni. Végül fogadást ajánl a halálnak. Kártyázzanak. Aki veszít, az enged. Ha ő, Gáspár bukik, akkor követi a halált. Ha viszont a halál veszít, akkor még ad Gáspárnak 18 évet.
Kártyázni kezdenek. Gáspár serényen önti a halálnak a pálinkát – egyik poharat a másik után. Az végül is annyira felönt a garatra, hogy nem veszi észre: Gáspár a játék folyamán csal. Amikor befejeződik a játszma, Gáspár győztesként állhat fel az asztal mellől. A halál viszont veszít, és mivel szavának kell állnia, Gáspár nélkül távozik.
Gáspár a szeszfőző nagyon boldog. Még van neki 18 éve. A biztonság merésszé teszi: szikláról ugrik le, folyóba veti magát, kocsi elé ugrik: semmi sem árt neki, hisz a halál még nem jöhet érte…
Egy idő után azonban nem találja helyét a világban. Egyre magányosabbá válik. Azok, akiket szeret, rokonai, barátai, ismerősei elhullnak mellőle. Legjobban unokahúgát, Máriát gyászolja, aki egy vihar alkalmával veszíti életét…
Az élet ezek után már Gáspárnak egyáltalán nem okoz örömet.
Eközben fenn az égben Szent Péter ugyancsak megmossa a halál fejét, amikor az Gáspár nélkül jön vissza. Azonnal visszafordítja, mert Gáspár élete – fogadás ide, fogadás oda – lejárt!
A halál nehéz szívve fordul vissza, hisz szavát adta, és azt nem akarja megszegni. Egy este ismét bekopog hozzá. Könyörögni kezd neki: „Gyere legalább csak egyszer nézd meg, mi vár rád. És ha neked ott fenn nem tetszik, megígérem, visszahozlak.”
Gáspár belemegy az alkuba. Fenn megérkezve, szeme könnybelábad. Elsőnek ugyanis elhunyt felesége jön feléje, azután szülei, testvérei, rokonai, barátai, ivócimborái – és a sor végén kedvenc, imádott unokahúga: Mária. Ekkor dönt: „Maradok!” A halálhoz fordulva ezt mondja: „Köszönöm neked, hogy ide betekinthettem. Mindent megért!”
A színdarab mintegy három óráig tart. Bevallom, nemcsak a többi nézőt, de engem is örömmel töltött el, amikor Gáspár a kártyában – mégha csalással is, de – legyőzi a halált. Én is neki szurkoltam, én is élveztem a győzelmét. Mert alapjában véve minden ember fél élni akar és arra vágyik, hogy valamiképp legyőzze a halált.
De amint halad a cselekmény előre, az öröm helyét egyre inkább átveszi a melankólia. Az ember arra gondol, hogy igaza van a darabnak: itt a földön nincs gondtalan, felhőtlen élet. Minél inkább öregszünk, az évek, a hónapok, a hetek és a napok egyre inkább teherré válnak. És, ami legfőbb: egyre jobban magunkra maradunk…
Végül nagyon könnyű Gáspárral az ég felé tekinteni, majd vele együtt oda belépni. Miért? Mert az ember látja, hogy ott szép az élet. Látja, hogy ott az élet több örömet okoz, mert mindenki, akit az ember szeretett már ott van, vagy oda fog megérkezni.
Ekkor érzi a darab során az ember először, hogy megszereti a halált. Mert a „Halál Testvér” az, aki ezt a mennybepillantást a nézőnek megengedi. Lehet-e a halál ezek után az ember ellensége? Nem. Alapjában véve a halál nem ellensége az embernek, mert – még ha először nehezünkre is esik itthagyni a földet – ő az, aki nekünk valami örömtelibb és boldogítóbb életet hoz.
Egyébként, hogy a halál nem ellenségünk, hanem barátunk, sőt testvérünk, azt Jézus Urunk is megmutatta nekünk, amikor átment a halálon. Erre emlékszünk, ezt ünnepeljük a közelgő Nagypénteken…
De azt is tudjuk, úgye, hogy mi történt Nagypéntek után? Jött Húsvét hajnala: Jézus Urunk feltámadt!
Feltámadásával nem csak, hogy megnyitotta számunkra a mennyet, de elvette a haláltól való félelmünket is! Megmutatta, hogy a halállal nem ér minden véget, hanem a halál csak egy kapu, amelyen belépünk a feltámadottak sorába.
Miért végződik Gáspár története nagy örömmel? Miért látogatják annyian mind a mai napig ezt a színi előadást? Mert él bennünk a vágy, hogy szeretteinket viszontlássuk. Mint ahogyan Gáspár is végtelenül boldog volt, mert mindenkit, akit szeretett, ott viszontláthatott. Titkon mi is érezzük, hogy ez lesz majd a mi osztályrészünk is. Mi is, ha a halál kapuján átlépünk, akkor mindazokat viszontláthatjuk, akik nekünk kedvesek voltak, de már előrementek közülünk.
Akkor nagy lesz majd az öröm: akkor fogunk majd igazán ünnepelni.
Stuttgart, 2017-03-30.
Imre atya
Ajánlott bejegyzések
Húsvét 3. vasárnapja
2024. április 13
Nagypéntek
2024. március 29
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje
2024. március 28