Schutheis Éva: Gyógyult lélekkel Isten elébe…

Gyógyult lélekkel Isten elébe….
Alig két hónappal karácsony után, az ünnep akkori túlfűtött, patetikus pillanatában megfogant hovatartozási szándékom, a kimondott, csillogó igenem mostanra kopottasan várja az újabb csodát, amely talán kizökkentheti abból a letargikus állapotból, amit a hosszúra sikeredett tél és a reménytelen tavaszvárás, napi küzdelmeim, a szokásos emberi sirámok mára úgy kimostak belőlem, mint a lejtőkről lezuhanó heves áradások a gyökértelen fák talaját.
Pedig karácsonynak következménye van, melynek lényegét Vízkereszt hordozza leginkább. Jézus nyilvános működésének kezdetén Keresztelő Szent János gyakorlatilag már mindent elmond a Messiásról.

Kijelentésében csúcsosodik magasra az előrevetített, bűnök miatt elhordozott szenvedés, a húsvét és a feltámadás.

„Íme az Isten Báránya”, íme a titok, aki átviszi a születést a halálba, hogy aztán megdicsőülve, az élet végtelenségét hordozva új távlatokat nyisson előttünk…

Látszatra fel sem tűnik, hogy a fent elhangzott mondat a szentáldozás szertartásának szerves része…
Mennyire elég ez az üzenet? Átmenthet-e minket napi gondjaink közepette egy feltehetően sokkal fontosabb és magasabb eszme érdekében? Mennyire őszinte a válaszunk, amely saját méltóságunkat is kétségbe vonja? Mire elég az az egyetlen szó, amelyre úrfelmutatáskor térden állva, lehajtott fejjel, szívre tett kézzel áhítozunk? Megértjük-e a titkot? S ha igen, mennyire lehetünk elégedettek a megszerzett életbölcsességgel, a bennünk szunnyadó hittel, lelkiismerettel, magatartásmóddal? Elegendő-e a rendelkezésünkre álló idő, a szándék, melynek birtokában sokszor csapnivalóan, sokszor mesterien -legalább is mi úgy hisszük- szervezzük az életet?

Mire van igazán szükség? Miért elégszünk meg kevéssel, ha lehetne sokkal több is? S mi a több? Mikor elég az elég? Mit ér a megszerzett boldogság megszenvedett törekvések tükrében? Elegendő-e mindez?

Avilai Szent Teréz egyetlen mondata rávilágít a lényegre: Ha tiéd az Isten, tiéd minden, mert „Isten egyedül elég”.

Elég, hogy megértsük és felfedezzük magunkban a szándékot,  amely oda mer hajolni, lemeri tenni a botlást, hibás döntést, besározott múltat, amely néhanap talán őszintének is tűnhet, legalább a Krisztussal való egység pillanatában…
A befelé tekintés idejét éljük, halljuk meg tudatosan a hozzánk intézett szavakat, legyen a vágy és az odahajlás tiszta… ne csak a szent negyven napon…
Uram nem vagyok méltó, hogy befogadjalak, de elég egyetlen szó, és meggyógyul az én lelkem…

Schultheis Éva

Kép: Brindisi, Chiesa di Santa Maria del Casale – Freskórészlet (brundarte.wordpress.com)

Ajánlott bejegyzések

Márton-napi „libalakoma” a Barátságklubban

2024. november 15

Barátságklub – 2024. október 18.

2024. november 05

Barátságklub – 2024. szeptember 27.

2024. október 09