Szünidő

Szünidő
szerkesztő

A következő kis történet igen csak elgondolkoztatott. Egy kínai professzor  meglátogatta berlini kollégáját. Amint megérkezett a pályaudvarra, barátja már türelmetlenül várta. – „Igyekezz” – mondta neki, „azonnal indul a busz. Ha ezt lekéssük, akkor majd csak tíz perc múlva indul a következő.” A kínai professzor nagy nyugalommal azt kérdezte: – „És mit csinálunk a tíz perccel, ha hamarabb érkezünk oda?”

Rohanó világunkban egyre kevesebb az idő.

Mindenhova sietve megyünk.

Ha kocsival vagyunk és előttünk a lámpa „narancssárgára” vált, még hamar áthajtunk rajta, nehogy egy percet is „elveszítsünk”.

Ha autóúton megyünk, sokszor veszélyes előzésekbe is belemegyünk, mert „sietünk”.

Határidőnaplónk egyre telítettebb. Egyszerre több dolgot is végzünk, hogy hamar a végükre érjünk. Hogy milyen minőséggel, az már más kérdés…

Sokan munkaszünetük idejét is azzal töltik, hogy közben mindenféle fontosnak vélt dolgot elintéznek.

Olyanok is vannak, nem kevesen, akik a skypon való beszélgetés közben valakivel épp e-maileznek, másik kezükben pedig a maroktelefonon épp egy WhatsApp-ot küldenek…

Végül nem kevés azok száma, akik a szabadság ideje alatt is ide-oda rohannak, hogy minél több „élményben” legyen részük…

Pedig nem a fontos, hogy sokat tegyünk, hanem az, hogy amit teszünk, azt alaposan és jól tegyük.

Nem az a fontos, hogy gyorsan dolgozzunk, hanem az, hogy hatásosan.

Munkánknak csak akkor van értelme, ha pontosan és szépen, nem pedig kapkodva tesszük. „Ne légy szeles. (…) Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” – írja József Attila költőnk.

Ezért fontos a munka és a tevékenység után (vagy közben) a szünet. Ha ugyanis csak dolgozunk, akkor kifárad a testünk és a lelkünk.

Pihenés, kikapcsolódás alatt viszont mindkettő feltankolhat. Utána jobban és hatásosabban tudjuk végezni munkánkat.

Milyen legyen a hatékony szünet, a pihentető kikapcsolódás?

Mindenkinek más és más…
Egy banktisztviselő mesélte nekem, hogy időközben leszokott a kantinban való evésről, mert ebéd közben is állandóan a részvények állását kellett hallania társaitól. Mit csinál ehelyett? Ebédidő alatt elmegy, beül egy közeli templomba és élvezi a csendet. Neki ez a hatékony szünet.
Egy másik azt mesélte nekem, hogy ebédszünetben a parkba megy sétálni, hogy „kijárja” magából azt, ami nyomasztja.
Egyeseknek a felüdüléshez arra van szükségük, hogy találkozzanak másokkal, mások pedig inkább magukban akarnak maradni…

A csend, a nyugalom, a munka megszakítása azonban mindenkit gyógyít.

Engedi, hogy fellélegezzek, segít abban, hogy az új követelményeknek jobban eleget tegyek. Kinyítom az ablakot, hogy friss levegőt eresszek be, és a terheket lerakom…
És néha, talán anélkül, hogy keresném, még az is sikerül, hogy elengedjem magam és Isten tenyerébe hulljak…

Ilyenkor magamhoz találok, új erőre kapok, és az előttem álló munkát sokkal könnyebben végezhetem el.

Miért írom ezeket?

Mert most van a szabadság és a vakáció, a „nagy szünet” időszaka.

Vajon mi vár rám ott, ahova megyek?

Vajon ki tudom-e magam istenigazából pihenni?

Vajon lesz-e annyi időm, hogy önmagamhoz visszataláljak?

Isten adja, hogy így legyen!

Mindannyiótoknak egy nagyon szép vakációt, szünidőt és szabadságot kívánok!

 

És Ő, akinek mindenütt gondja van ránk, Aki fölöttünk őrködik, Akit a jó és a „rossz” időt adja, kísérjen el Titeket mindenhova, áldjon illetve őrizzen meg Titeket, és hozzon vissza épségben és egészségben!

Ezt kívánja lelkipásztori és baráti szeretettel

 

Imre atya

Stuttgart, 2017. július 09.

Share