Zarándoklat 2019-ben
szerkesztő Tibor atya
EGYHÁZKÖZSÉGI ZARÁNDOKLAT 2019-BEN.
Kedves Híveink!
Isten úgy teremtette az embert, hogy az mindig magasabbra törekedjék! Egyre jobb és nemesebb lelkületű legyen! A középkorban szokásos latin nyelven ezt így mondták: „Ad astra nati sumus! – A csillagokra születtünk!” És az a teljes értekű ember, aki ezt soha nem téveszti szem elől és mindig a csillagokra néz.
Gyakorlatilag a zarándoklat is egy „csillagnézés”. Kiszakadunk a hétköznapok földhözragadottságából és a lelki dolgok után eredünk. Felegyenesedünk a mindennapi munkából, és tekintetünket az ég felé emeljük, hogy ismét tudatosuljon bennünk: Isten gyermekei vagyunk! A csillagokra születtünk!
Ezen a „fölfelé” vezető úton példaképekre van szükségünk. Olyanokra, akik a „csillagvilágot” már megjárták. Olyanokra, akik ismerik az oda vezető utakat.
Az első és legfontosabb példakép – különösen a hívő emberek számára – az Úr Jézus Krisztus. Ő az Atyától jött, hogy tudtul adja nekünk mindazt, amit Tőle hallott (Jn 15,15), azaz, amit tudnunk kell az üdvösséghez.
De más példaképeink is vannak, a szentek, akiknek az élete iránytű, „elektronikus térképkereső” (GPS) Istenhez, az Atyához.
Egyházközségünk – a fentiek tudatában – a következő esztendőben, 2019. június 10-e és június 16-a között észak-olaszországi zarándokutat szervez. Először is azért, hogy Torinóban az Úr Jézus halotti leplén belenézhessen az Ő feltámadott isteni arcába. Utána, hogy Muranóban védőszentjének, Szent Gellértnek (979/80-1046) a sírjánál elmélkedhessék az ő emberszeretetén, amellyel önmagát háttérbe szorítva egy számára idegen nemzetnek lett lelki atyja és példaképpe. De Páduai Szent Antal (1195-1231) istenszeretetét is el akarjuk sajátítani, aki nem szűnt meg fáradozni tanítani embertársait az istenire, a szépre és a jóra. Mint ahogyan Milánóban a reformáció korának egyik legnagyobb alakjától, Borromeo Szent Károly bíborostól (1538-1584) azt akarjuk eltanulni, hogyan tud az ember előkelő származása és tisztsége ellenére lehajolni minden testi-lelki bajbajutotthoz.
Természetesen mindeközben Észak-Olaszország természeti szépségeire, kultúrális értékeire és kincseire is szakítunk időt, hogy szellemünk is gazdagodjék.
Hogy mégis lássátok, milyen gazdagnak ígérkezik programunk, mellékelem Nektek azzal a megjegyzéssel, hogy még nem végleges! Mint ahogyan a zarándoklat ára sem, amelyet én kb. 850,-EUR-ra becsülök.
Levelem célja mindössze annyi, hogy az utazási irodával való konkrét tárgyalásom előtt szeretném látni, ki tart velünk a 2019. június 1- és 16-a között rendezendő Észak-Olaszországi zarándokútra?
Aki kedvet kapott hozzá, az jelentkezzen az Egyházközség Irodáján a 0711-236 91 90-es vagy a 0711-236 74 17-es telefonszámon.
Lelkipásztori szeretettel,
Imre atya
Stuttgart, 2018. augusztus 18.
Útiterv
Június 10: Hétfő – Stuttgart – Torinó
Indulás 6:30 órakor (Albert-Schäffle-Str. 30, Stuttgart).
Milanó: Városnézés (Dom, S. Maria delle Grazie a kolostorral – Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora).
Tovább Torinó felé.
Szállás Torinóban.
Június 11: Kedd – Torinó – Genua – Pisa
Szentmise a Torinói dómban.
Torinó: Városnézés (Dom, Krisztus halotti leple-kápolna, Palazzo Reale, Palazzo Madame, Porta Palatina).
Tovább Genua felé.
Genua: Városnézés (Ó-város).
Tovább Pisa felé.
Szállás Pisaban.
Június 12: Szerda – Pisa – Bologna – Ravenna
Pisa: Városnézés (Dom, Keresztelő Kápolna, Ferde torony, Camposanto). Délután tovább Bologna felé.
Bologna: Városnézés (Piazza Maggiore, Piazza del Nettuno, Kathedrale San Pietro, San Petronio).
Szállás Ravennaban.
Június 13: Csütörtök – Ravenna – Padua – Velence
Ravenna: Városnézés (Galla Placidia mauzóleuma, S. Vitale, Appolinare Nuovo, Theoderich mauzóleuma).
Tovább Padua felé. Szentmise Paduaban.
Tovább és szállás Velencében.
Június 14: Péntek – Velence
Velence: Városnézés (Szt. Márk-tér, Dóm, Canale Grande, Rialto-híd, Dódzsepalota, Sóhajok hídja).
Délután szabad.
Szállás Velencében.
Június 15: Szombat – Velence – Verona
Szentmise a Santa Maria e Donato bazilikában (Murano) – A zarándokút fő célja!
Délután tovább Verona felé.
Verona: Városnézés (Aréna, Casa di Giulietta, Castelvecchio, Piazza delle Erbe, Basilica San Zeno).
Szállás Veronaban.
Június 16: Sonntag – Verona – Stuttgart
Indulás Stuttgart felé.
Érkezés Stuttgartba kb. 19.00 órakor.
Ajánlott bejegyzések

Dr. Klaus Krämer püspök nagyböjti üzenete
2025. március 04

50. Magyar Katolikus Jótékonysági Bál promotálása
2025. január 01

Az 50. Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál meghívója
2024. december 31