Weingarteni Csendes Napok

Weingarteni Csendes Napok
szerkesztő

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7)

Ez alkalommal két helyszínen tartjuk meg a Weingarteni Csendes Napokat. Pénteken és vasárnap a 14 Nothelfer Kapelle, szombaton pedig a Schlierben lévő St. Martin templomhoz tartozó közösségi ház ad otthont lelkigyakorlatunknak. Amint programunkból kitűnik az elmélkedések mellett mind három nap közösen ünnepeljük az eucharisztiát, közösen imádkozunk rózsafüzért, végzünk keresztutat, továbbá lehetőséget nyújtunk a szentgyónás elvégzésére, lelki beszélgetésre.
Lelkigyakorlatunk vezetője Ft. Pék Sándor esperes-plébános atya, aki Nagyváradról érkezik hozzánk.
Tekintettel arra, hogy ebben az esztendőben Budapest ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, a központi témája lelkigyakorlatunknak az Eucharisztia lesz.
Szeretettel hívjuk és várjuk kedves híveinket Weingartrenből és környékéről. Örömmel várjuk a távolabbról érkezőket is, elsősorban szombatra. Mindazokat, akik a szombati napon szeretnének résztvenni, megkérjük, hogy jelezzék részvételi szándékukat. Legátusaink szerény ebédet rendeltek meg, melyért jelképes összeget, 7 Eurót kell majd fizetnünk. Alkoholmentes italról, kávéról, ugyancsak szerény reggeliről a weingarteni közösség gondoskodik. Amennyiben van rá lehetőségetek, és egy kis sütit készíttek, azt örömmel fogadjuk.
Jelentkezni nálam lehet a 0731-39966306-os vezetékes, illetve a 01575-3701412-es mobil telefonon egészen csütörtök estéig.
Adjátok tovább az üzenetet másoknak is! Legyen ez apostolkodás részetekről!
Találkozzunk minél többen! Az Eucharisztiában köztünk lévő Krisztus vár mindannyiunkat!

Weingarteni Csendes Napok – 2020. március 13 – 15.

 “Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7)

 Moderátor: Ft. Pék Sándor esperes – plébános

 A három nap helyszíne ás programja:

 P É N T E K – Weingarten – 14 Nothelfer Kapelle

17.30           Rózsafüzér, szentmise és bevezető elmélkedés (utána beszélgetés, ismerkedés Sándor atyával)

S Z O M B A T – 88281 Schlier – St. Martin Gemeindehaus, Rathausstr. 12.

 Az Eucharisztia keresztény életünk és küldetésünk forrása

 09.00           Gyülekező és közös reggeli

10.00           I. elmélkedés – utána gyóntatás

11.00           II. elmélkedés – utána gyóntatás

12.15 KÖZÖS EBÉD

13.30           Keresztúti ájtatosság – alatta gyóntatás

14.30           III. elmélkedés

15.30           IV. elmélkedés – szentmise keretében

V A S Á R N A P – Weingarten – 14 Nothelfer Kapelle

10.00            Szentmise és záróelmélkedés

Szeretettel és barátsággal, Tibor atya

Share