Lourdesi zarándoklat

Lourdesi zarándoklat
szerkesztő

Benedek Annikó, Lourdesi zarándoklat, május 21 – 27 , 2018

Május 21én reggel, Imre atya és Tibor atya áldásával indultunk el Lourdesba zarándokolni. Közöttünk voltak olyanok, akik már jártak Lourdesban, de olyanok is akik első alkalommal mentek, mint én is.

A délelőtt folyamán tartottunk egy rövid bemutatkozót, amelyben mindenki beszélt magáról és hogy miért is megy Lourdesba és miért megy egyáltalán zarándokolni? A válaszok között ilyenek voltak, mint: imádkozni, együtt lenni, kilépni az átlagos mindennapokból, megbékülni a múlttal, kérni a Szűzanyától, de ugyanakkor hálát is adni neki, gyerekkori álmot megvalósítani és még sok más kimondott és nem kimondott kívánságot lehetne sorolni.

Első állomásunk Burgundia egyik legszebb városa, a középkori Beaune. Mesés óvárosában sétálva, középkori házak sorát láthattuk. A Notre Dame katedrálisa a 12. században zarándokhely volt, a „fekete Madonná-hoz“ jártak imádkozni. Itt találhatóak az 1500-ban Tournaiban szőtt faliszőnyegek, amelyeken 19 jelenet van megörökítve a Szűzanya életéből.

Nevezetes épületét, a 15 században épült, gótikus stílusú kórházát, a Hospices de Beaune-t egy nagyon kedves és hozzáértő idegenvezetővel tekintettük meg. A kórház egészen 1971-ig működött. Tetejét gyönyörű mintás cserepek és kis tornyok díszítik.

A burgundiai városkát erősen megviselte az Anglia és Franciaország között dúló 100 éves háború (1337-1453), a háborúval járó frontvonalak és az átvonuló zsoldosseregek. A városba özönlöttek a hontalanok, szegények és sebesültek. Az emberek nyomorával szembesülve Nicolas Rolin (1376-1462), Burgundia hercegének kancellárja és felesége Guigone de Salins elhatározták, hogy létrehoznak egy jótékonysági alapítványt. Még abban az évben, 1443-ban elkezdték építeni a L’Hôtel-Dieu kórházat. Burgundia hercege, Philippe le Bon is felkarolta az intézményt és mentesítette az adók alól. A L’Hôtel-Dieu egyre híresebb lett, már Burgundia határain túl is, olyannyira hogy IV. Jenő pápa saját védőszárnyai alá vette és felmentette a püspök befolyása alól, ezzel teljes szabadságot nyújtva. 1452. január 1-én fogadta a kórház az első beteget.

A kórház igazgatója, Nicolas Rolin a legenda szerint azért érezte szükségesnek az intézmény megalapítását, mert idős kort elérve ily módon igyekezett javítani túlvilági helyzetén, amely nem tűnt ígéretesnek korábbi politikai karrierje miatt, ugyanis nem mindig tiszta eszközökkel tett szert jelentős vagyonra. Az alapító okiratban így szól magáról: “Én, Nicholas Rolin csak a lelki üdvömre gondolok. Mivel arra törekszem, hogy a földi javakat mennyei kincsekre cseréljem, megalapítok, felépítek és berendezek egy ispotályt.”

A kórház múzeuma érdekes betekintést adott az akkori kor betegápolásába és gyógyításába, amit a kórház borászata finanszírozott.

Másnap a szőlőhegyek mentén haladva Taizen keresztül Clunybe érkeztünk. A sofőrünk volt olyan kedves hogy Taizében rövid időre megállt, így az ottani hangulatot, lelkületet is magunkban szívhattuk.

Taize-re a világ minden részéről jönnek fiatalok, de nem csak; különböző vallásúak keresik fel imádkozni, lelki feltöltődést keresve, mindeközben megtapasztalják a szolidaritást. Ez a hely a „bizalom-zarándokok” helye. 1940-ben alapította Roger Schütz testvér, egy ökumenikus szerzetesközösség vezetője. Nem fogadnak el semmiféle adományt, a szerzetesek saját maguk biztosítják megélhetésüket.

A Cluny-i apátság az európai kulturális örökség első helyszíne volt, itt leplezték le az első emléktáblát az európai kulturális örökség jegyzéke részeként. Az idegenvezetőnkön látszott, hogy nagyon felkészült volt, de sajnos úgy éreztük, hogy hiányzott a hit, a vallásosság belőle.

Cluny város az apátság körül épült ki. A római Szent Péter bazilika megépítéséig itt volt a kereszténység legnagyobb templomba: egy 187 méter hosszú bazilika, melyet a francia forradalom után lebontottak.

A kolostort a 10. században alapították, innen indult a bencés rend megreformálása. Csúcspontján Lengyelországtól Portugáliáig 1100 kolostor felett gyakorolta az irányítást. A 12. század végén a kolostor csillaga leáldozott, a 18. században az épületek egy részét eladták, a levéltári anyagot elégették, a 19. században pedig köveit elhordták a környékbeli házak építéséhez. Az épületeknek elenyésző része, nagyjából 10%-a maradt fenn csupán. Ez a megmaradt rész 1901 óta védelem alatt áll.

A cluny reform fontos szerepet játszott a katolikus egyházban, különösen a szerzetesek világában. A kolostorok ebben a korban a világi és földesuraktól függtek, akik sok helyen védnök helyett elnyomóként viselkedtek. Az alapító Vilmos aquitániai herceg, kivonta a helyi püspök ellenőrzése alól és pápai irányítás alá helyezte, így biztosította az intézményben a szabad apátválasztás jogát és megteremtette a külső befolyásoktól mentes, önálló működés feltételeit. Ez a reform  hamarosan bejárta egész Európát.

Zarándokutunkat folytatva, Franciaország második legnagyobb városába érkeztünk, Lyonba, ahol egy két órás idegenvezetéssel élvezhettük a város szépségeit: a kacskaringós utcácskákat, szűk sikátorokat, a Foruviere Bazilikát a fantasztikus panoráma kilátással.

A bazilika belül hatalmas, és falait gyönyörű mozaikok borítják, a csodálatos üvegablakok látványával pedig nem lehetett betelni. Megható és lélekemelő látni a Szűzanya aranyozott szobrát a bazilika előtt, amint ragyog a város felett. December 8-án, egy a mai napig megőrzött hagyományt gyakorolnak a város lakói. A 17. században a polgárok megígérték a Szűzanyának ha megmenti a várost a pestistől, minden évben méltó módon köszönetet mondanak neki. Azóta ezen a napon a Fények ünnepén kivilágítják a középületeket, a szobrokat, a polgárok pedig mécseseket tesznek az ablakokba.

Egy másik érdekesség a város történelmében, hogy amikor a bazilikát építették, sokaknak nem tetszett, hogy egy egyházi épület lett a város legmagasabb pontja. Ezért aztán 1892 és 1894 között felépítették a Fourvière-i fémtornyot, amely 392 méteres magasságával azóta is a város legmagasabb építménye. A torony a párizsi Eiffel toronyhoz hasonlít.

Lyon belvárosa a világörökség része, amely megőrizte 2000 év építészetét és mai napig elbűvöli a látogatókat, de a helyi lakosságot is.

Szállásunk, az úgynevezett pápák városában volt, Avignonban. Avignonban egy kis zarándok csoport, vacsora után, esti séta közben próbálta megtapasztalni az ottani hangulatot. A többieknek pedig csak egy kis „virtuális” városnézésben volt részük.

A középkorban 70 évig (1309-1378) a pápák székhelye volt, mely még mai napig is őrzi a nagyratörő múlt emlékét: a pápai palota, a híres félbe maradt híd, az erődítmények, a templomok és a kápolnák mind egyedülálló hangulatot kölcsönöznek a városnak.

Másnap nagyon hosszú és nehéz nap várt ránk, de szerintem mindannyiunk elfogadta azzal a tudattal, hogy estére Lourdesi Szűzanyánál lehetünk. Utunk során Csaba a hitről osztott meg velünk gondolatokat különböző szempontokból. Különböző agykutatók, természettudomány kutatók, viselkedéskutatók vizsgálják az agy működését, a szociális-érzelmi reakciók hatását, és hogy a hit mennyire befolyásolja ezeket.

Ismerve a történetet, akkor is, mint minden alkalommal, megragadt az a beszélgetés, amelyet  két iker folytat az anyaméhben. Egy hitetlenkedő és egy hívő magzat beszélget. Érdekes, tanulságos és nagyon elgondolkoztató. Vajon van-e élet az anyaméhen kívül is? Lehet-e hinni valamiben, valakiben? Ezt szerintem mindannyiunk saját maga kell, hogy átélje, eldöntse és kitartson mellette. 

Carcassonne  középkori erődváros, ahol sajnos a sofőrünk nem tudott a vár közelében megállni. Így csak messziről nézhettük meg.  Ez Európa legnagyobb vára, az UNESCO Világörökséghez tartozik. Ismert már, hogy a Krisztus előtti 6. században gallok lakták. A 3. században épült a sánc, melynek maradványai ma is láthatók a belső városfal körül. Trencavel grófjai építették a kastélyt a nyugati részen a 12. században, melyet egy évszázaddal később kibővítettek és falat húztak köré. Időközben Simon de Monfort elfoglalta a albigensek elleni keresztes hadjárat során és a birtokához csatolta, sírja ma is itt található. A 13. században építették a külső várfalat és erősítették meg a belsőt, és ez tette a középkor legnagyobb várává és fontos erőddé az aragóniai határnál. De nem csak ebben tartja a rekordot: A Saint-Nazaire bazilika üvegablakai a világon a legrégebbiek. Érdekessége:  a kettős fal. Kerülete csaknem 3 kilométer, a külső 1672, a belső 1287 méter. A falakat csaknem ötven torony védelmezi, a külső falon 14, a belsőn 24 van, és ehhez járulnak még a Chateau Comtal, a legbelső, megerősített bárói palota tornyai. A falakon belül épségben megmaradt a belső város. Ma is laknak ezen a területen, noha a házak jó része ma a turistaipar kiszolgálására szolgál, üzletekkel, emléktárgy-boltokkal, étkezőkkel.

Estére megérkeztünk zarándokutunk céljára, Lourdesba. Vacsora után hozzákapcsolódtunk mi is a gyertyás körmenethez. Lourdes, Szűz Mária–tisztelet, a világon az egyik legismertebb keresztény zarándokhely.

Másnap a lourdesi programunk magyar nyelvű szentmisével kezdődött. Majd közösen a templomban elimádkoztuk a betegek keresztútját. Este 9-től részt vettünk a gyertyás körmeneten az egyházközségünk zászlóival. Napközben szabad program keretében voltak, akik a templomban imádkoztak, voltak akik a barlangot keresték fel vagy akik megjárták az embernagyságú szobrokból álló keresztutat vagy pedig egyszerűen élvezték és magukba szívták azt a „valami felemelőt”. Lourdesban más a levegő, más lesz az ember, lehet érezni az isteni gondviselést vagy talán erőt vagy nem is tudom … nehéz szavakban elmondani.

Számomra a zarándokút csúcspontja az esti gyertyás körmenet keretében magyarul is elmondott Üdvözlégy Mária volt, és ezt zarándoktestvéreim nevében is elmondhatom. Étel volt a léleknek, ami azt kívánom hogy a nehéz pillanatokban is erőt, kitartást adjon és soha nem vesszen ki belőlem/belőlünk. Deliával ketten a Bazilika előtt csatlakoztunk egy nagyon vegyes zarándokcsoporthoz.  A fáklyás körmenetet „fentről” átélni egy egyedülálló élmény, a látvány és a hangulat valóban mélyen megérintett.

Egy Lourdes melletti barlangban a 14 éves Bernadette Soubirousnak 18 alkalommal jelent meg a Boldogságos Szűz Mária. Bernadett rőzsét gyűjteni indult. A közeli barlangban meglátott egy különlegesen szép, fehér ruhás hölgyet, de Bernadett nem tudta kit lát. A jelenés bűnbánatra, a bűnösökért való imádságra intette. Felszólította, hogy fakasszon forrást a barlangban, igyon belőle és mosdjon meg benne. Bernadett engedelmeskedett a Szűz parancsának, aki megmondta Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplőtelen fogantatás”.

Hitben megerősödve és lelkileg feltöltődve, másnap Bourges fele indultunk. Vacsoránk nagyon későre volt időzítve, 21 órára, így még előtte elmentünk egy kis városnézésre. A Szent István katedrális francia műemlék a 12. századból, sajnos zárt ajtókra találtunk.  Hatalmas nagy impozáns, gótikus épület.  A francia vallásháborúk korában 1562-ben a várost bevették a protestánsok, és a katedrális szobrait súlyosan megrongálták. Ezzel a jelenséggel utunkon több helyen is találkoztunk; a protestánsok a szobrok arcait csonkították meg, a forradalmárok pedig lefejezték a szobrokat.

Május 26-án reggeli után, folytattuk utunkat Vézelayba. Itt egy kedves mosolygós nővérrel megtekintettük a 9. században alapított benedekrendi apátságot. A román stílusban épült Szent Magdolna bazilika, 1979 óta a Világörökség része. Vezelay volt az egyik kiindulópontja a spanyolországi Santiago de Campostelaba irányuló zarándokoknak. A fésűs kagylót az út mentén mindenütt megtalálhatjuk.  A bazilika belső előcsarnoka a 12. századi hangulatot őrzi, kapuját híres dombormű díszíti, amely Krisztust ábrázolja, amint szétküldi apostolait a világba.  A belső tér hangulatát alig lehet leírni. A kontraszt a sötétebb hajó és fényes kórus között rögtön feltűnik a szemnek. Világhírű pillérek ékesítik amelyek oszlopfői különböző bibliai jeleneteket ábrázolnak. A bazilika belseje meglepően fényerővel rendelkezik és egyszer egy évben „fény utat”, fénysávot lehet látni ami a főoltárhoz vezet, és pedig június 21-én. Az altemplomba található a kripta, itt láthattuk Szent Mária Magdolna ereklyéit.

Itt is lelki élményekkel gazdagodtunk, ezután utazásunk Auxerre felé tartott.

A város lakója volt Cadet Roussel, róla egy dalt is költöttek. „Lábnyomában” járva ismerkedhetünk meg a város fontosabb látványosságaival. Szűk macskaköves utcákon, favázas középkori házak között sétálgattunk, egészen a Szent István bazilikáig. Érdekes volt egyes régi házaknál, hogy az utcáról volt lejáratuk a pincébe. A város szőlőültetvényekkel van körülvéve, nevezetes borvidék. Marie Nöel szobrával is találkoztunk a városban. A város szülötte, költő volt, számos díjat nyert. Egy fiatalkori csalódása miatt sohasem házasodott meg, állítólag várta az igazit, aki sohase jött el.

A ma látható katedrális 1215-től 1400-ig épült. A következő században tovább bővítették a gótikus székesegyházat. Erős támoszlopok tartják a bejárat két tornyát, a déli befejezetlen. Hat méter átmérőjű rózsaablak ékesíti a főhomlokzatot.

A székesegyház kriptájában láthatóak az előző templom maradványai. Az altemplomban megmaradt freskókból az egyik legérdekesebb Krisztus ábrázolása lovon.

A folyóparton sétálva vissza tértünk a buszhoz, folytatva utunkat Dijonba.  Szállásunkat elfoglalva, indultunk el vacsora után ezt a kis kedves várost esti fényben megismerni.

Dijon, Burgundia és a mustár fővárosa. Városnézés közben többször is találkoztunk a bagoly figurával. A babona szerint szerencsét hoz, ha bal kézzel megsimogatjuk és közben kívánunk valamit.

A 14. század végén a burgundiai Valois hercegek a korábbi kastélyt fényűző palotává varázsolták. Három századdal később az épület egy része a Burgundiai Rendnek adott otthont. Az épülettel szemben található Franciaország egyik legszebb tere a Place de la Libération. A Philippe-le-Bon Torony, mely 46 méteres magasságával uralja a városképet. A 15. század közepén épült és a Burgundiai Hercegek hatalmát és nagyságát szimbolizálja.

A Saint Bénigne katedrálist az 1200-as évekig ötször építették át, akkor még területileg a városon kívülre esett. Végleges formáját az 1700-as évek végén nyerte el. A domborműveket a francia forradalom idején leverték a falról, majd a 19. században pótolták. Ebben a csodálatos templomban tartottuk másnap a szentmisét.

Vasárnap május 27-én reggeli és szentmise után, indultunk haza Stuttgart felé. Freiburgban tartottunk egy rövid szünetet, így alkalmunk volt az óvárosban egy röpke városnézésre. A központban a város legjelentősebb épületét láthatjuk, a székesegyházat.

A Münster első építészei a román stílus jegyeit igyekeztek meghonosítani, vörös és sárga homokkőből húzták fel az épület kereszthajóját és a keleti tornyok alsóbb szintjeit, 1280-tól kezdődött a nyugati torony felhúzása.

A főhajó ötven évvel korábban készült, a burgundiai gótika elemeivel, a templomot 1513-ig építették. A harangszékben található az ország legrégibb harangja, 1258-ban öntötték, súlya ötven mázsa, Hosanna névre keresztelték.

A székesegyház főportálja előtt három barokk oszlopon áll a Madonna és a város két patrónusának, Alexandernek és Lambertusnak szobra. Kívül-belül álmélkodtunk a hatalmas méreteken, a csodálatos üvegablakokon, oltárokon és egyéb műalkotásokon.

Szerencsésen megérkeztünk Stuttgartba. Tibor atya megáldott minket zarándokokat és a kegytárgyakat. Zarándoklatunk befejeződött, de utunk folytatódik. Hogy miként, az csak tőlünk függ. Kívánom, hogy ez a lelkesülés amit az önmagunkkal való találkozás hozott és a jóra törekvésre tett ígéret még sokáig éljen bennem/bennünk.

Röviden összefoglalva csak annyit mondhatok: gyönyörű és lélek felemelő volt Lourdes.

Share

Ajánlott bejegyzések