Január 17 és 23 között

Január 17 és 23 között
szerkesztő

Programelőzetes

A jelenlegi egyházi rendelkezések értelmében a szentmise megtartható.

Szentmisén kötelező a maszk használata, jelenléti lista névvel és elérhetőséggel, kezek fertőtlenítése!

Akik Stuttgartban vesznek részt a szentmisén, azok számára továbbra is előzetes bejelentkezésre van szükség, amelyet a templom korlátozott számú befogadó képessége tesz indokolttá. Telefonon keresztül, vagy e-mailben lehet jelentkezni, így tudunk felvilágosítást adni, hogy van-e még helyünk. Amennyiben előzetes bejelentkezés nélkül jön valaki, előfordulhat, hogy már nem lesz hely. Ekkor is igyekszünk megoldást találni.

Jelen helyzetben a legfontosabb számunkra, hogy a szentmiséken mindenki részt vehet.   

Böblingenben 2 G, Biberachban 3 G lépett hatályba!!!

*

Január 21-én, pénteken, Stuttgarti délután. 18 órakor szentmise, előtte rózsafüzért imádkozunk, utána imakör.  

*

Január 22-én, szombaton, Tuttlingenben 16.00 órakor szentmise.

*

Január 23-án, Évközi 3. vasárnap,

Böblingenben 9.30 órakor szentmise,

Heilbronnban 15.30 órakor szentmise.

*

Minden helyen mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!

Bensőséges és kellemes újévi napokat, jó találkozásokat és sok örömet kívánok minden kedves Hívemnek.

*

SZABADULJ MEG ÖNMAGADTÓL

Minden oldalról önmagaddal

veszed körül magad.

S hogy megszabadulj önmagadtól,

hidat kell építened egyedülléted

pilléreire, melyeket önzésed alkotott.

Próbáld meg, tekints ki önmagadból,

keress valakit, hallgasd meg őt,

és mindenekelőtt szeress valakit,

ahelyett, hogy önmagaddal foglalkoznál.

 

S ha létezni akarsz,

bocsáss meg nekem,

meg kell szabadulnod legelőször is

a birtoklás vágyától,

mely betölti testedet-lelkedet,

egész valódat annyira,

hogy miatta nem jut hely szívedben

magad számára is,

s még kevésbé az Istennek.

(Helder Camara – 1909-1999 – érsek)

(Képek forrása: pixabay.com)

Share

Ajánlott bejegyzések