Isten büntetése lenne?

Isten büntetése lenne?
A koronavírus járvány kitörése után – eléggé sok idő elteltével – elsőnek az állami szervek ocsudtak fel, és adták ki különböző, néha egymásnak ellentmondó rendeleteiket. Nem csoda, hisz a halálos járvány olyan váratlanul ért mindenkit, hogy a vele kapcsolatos tudatlanságnál csak a nyomában fellépő tájékozatlanság és zűrzavar volt a nagyobb. Az Egyház – intézményeiben és képviselőiben – szokatlanul későn reagált. Első intézkedése az volt, hogy teljes egészében alávetette magát az állami intézkedéseknek. Egyfelől kétségtelen, hogy helyesen cselekedett, hisz az első és legfontosabb feladat mindenki számára a járvány terjedésének meggátolása volt. Másfelől viszont elmulasztotta azt, hogy – küldetésének lényege szerint – a hit szemével nézze és láttassa ezt a nem mindennapi katasztrófát. Csak nagyon lassan és óvatosan álltak be az arcvonalba egyes „konzervatívnak” nevezett teológusok és papok, akik erőteljes hangon újra és újra felhívták a figyelmet arra, hogy a hívő ember tulajdonképpeni feladata: minden eseményt Isten szemével nézni, azok mögött az Ő akaratát megkeresni! Megkérdezni: vajon mit akar mondani ezzel – nekem és egyáltalán az emberi társadalomnak – az Úr?
Mára az állami megszorító intézkedéseken már itt-ott lazítanak, a járvány a politikusok szerint kezelhetővé vált, és ha mi, hívők, nem vigyázunk, akkor ez a nem mindennapi, sőt eleddig egyedülálló csapás az emberiség életében elmúlik úgy, hogy tanulnánk valamit belőle. A járvány ha úgy ér véget, hogy az élet majd oly módon megy tovább, mintha mi sem történt volna, ha ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal bátorítgatjuk magunkat: az élet szép, örvendjünk, gyerekek, hogy túl vagyunk az egészen és épp bőrrel megúsztuk, akkor semmi sem változik jobbra – a következő világjárványig.
Lassan kikristályosodtak bennem is azok a problémák, amelyeket a járvány felvetett. Most megpróbálok ezekre – sorra – rávilágítani.
Az első és legfontosabb kérdés: Isten büntetése-e a járvány?
A járvány kitörése kezdetén sokan kérdezték tőlem is újra és újra, hogy a járvány Isten büntetése-e vagy sem, és hogy ez a vírus egyfajta megtorlás lenne-e Isten részéről a sok erkölcsileg rossz, téves vagy kétes ideológiáért illetve cselekedetért (gender, génmanipuláció, abortusz, eutanázia, jog az öngyilkosságra, a természetnek nyereségvágyból történő kizsákmányolása, , stb.), amelyet az emberiség a legutóbbi években vall és elkövet. Valami „új egyiptomi csapás” vagy középkori pusztító pestis, amit a Szentírás illetve a krónikák egyformán Isten bűntetéseként említenek fel.
1. Minden kérdezőnek azt mondtam, hogy nem! Isten nem büntet! Isten szeret minket! Ő az élet barátja! Ugyanezt ismétli a német katolikus, evangélikus és ortodox egyházak március 20-i közös nyilatkozata is, amikor így ír: „Keresztényekként szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy a betegség – sem az egyén, sem a társadalom, sem a nemzetek, sem a kontinensek, sem az emberiség számára – nem Isten büntetése. A betegségek sérülékeny és törékeny emberi természetünk szomorú velejárói. (…) Mindenesetre a bibliai üzenet lényeges része egy az embernek tett ígéret: Isten az élet barátja. Szeret minket, embereket, és velünk szenved. Isten nem akarja a bajt. Ezért nem a katasztrófáé lesz az utolsó szót, hanem a megváltásé, amelyet Isten megígért nekünk.”
Bár tehát a fentieket vallom, nem tudok attól a gondolattól, hogy a mai ember túl hosszú ideig habzsolta gondtalanul és gondatlanul az életet, anélkül, hogy viselkedésének káros következményeire gondolt volna! Nem, nem Isten küldte ránk a vírust bűntetésképp! Nem is volt rá szüksége. Az ember az, aki „megteremtette” a vírust, és vele is – mint számos más újkori bűnével együtt – terjeszti a halál kultúráját. A világjárvány ha úgy tetszik, az emberi bűnnek és az ember csődjének a keveréke, amelyben az emberi fennhéjázás, a büszkeség, a meggondolatlanság és a nyereségért való kapzsiság baljós szövetséget alkotnak egymással.
2. Az Újszövetségi Szentírásban van a sorscsapásoknak és katasztrófáknak egy másik magyarázata is. Jézus azt tanítja: velük Isten azt akarja elérni, hogy megtérjünk. A nagy egyházatyák, Alexandriai Szent Cyrill és Aranyszájú Szent János szerint is Isten azért engedi meg ezeket a sorscsapásokat, „hogy az élők, mások félelmetes példája láttán még inkább az Isten Országa méltó örököseivé váljanak.
Ezt a jézusi magyarázatot a történelem lapjai is bizonyítják. Ha végiglapozzuk őket, azt állapíthatjuk meg, hogy pestisek mindig is léteztek, és a nagy, az eredeti bűn által megsebesült természet szerves részét alkotják. Isten is sajnálkozik fölöttük, s ezért adott az embernek tudást és talentumot, hogy ezeket a természeti csapásokat jól kezelje és legyőzze. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően előbb-utóbb minden járvánnyal ez történt. Mindannyian reméljük, hogy koronavírussal is ugyanez fog történni hamarosan! A kérdés az viszont, hogy milyenek leszünk utána? Hiszem ugyanis, hogy a kornavírussal Isten szeretne mondani nekünk valamit! Ő ugyanis épp az ilyen és ehhez hasonló válságok és katasztrófák során lép hozzánk, és mondja nekünk: „Tanulj belőle! Térj észre! Vedd észre: zsákutca, amerre tartasz!”
3. Végül van ezzel az egésszel kapcsolatban még egy gondolatom, amelyet a nap, mint nap lezajló telefonhívások is megerősítenek bennem. A járvánnyal Isten valami másra is rá akarja nyitni a szemünket. Nevezetesen a mindennapi, sokszor bűnösen elhanyagolt és túl magától értetődővé vált „isteni ajándékokkal”. Melyek ezek? Az egészség, a család, a munka, a házastárs, a gyerekek, a barát, az idő… Mind ilyen és ehhez hasonló kérdéseket támasztanak bennünk: Miért élsz? Mi az életed értelme? Mit akart Isten életedben? Mire kellene jobban odafigyelj? Ki vagy kik a fontosak számodra? Mindegyikünknek más és mást üzenve…
Hadd álljon itt egy vallomás a sok-sok ezernyi helyében. Barátomnak nagymenő üzlethálózata van. Mikor arról kérdeztem, nem fél-e a csődtől, azt válaszolta: nem. „Tudod, amit szereztem, s most talán elveszítek, ha Isten egészséget ad, vissza fogom szerezni. Ez a pár hét ráébresztett arra, hogy nem minden a karrier. Nem minden a cég, a bele fektetett sok munka és a miatta érzett folytonos aggódás! Ezeknél sokkal fontosabbak is vannak az életben, amire csak most döbbentem rá: a családom, a meghitt együttlét, a lelkiek újfenti felfedezése. És ez a felismerés olyan jó, hogy el sem tudom neked mondani!”
Milyen jó lenne, ha mindegyikünk elgondolkodna azon, hogy mit akart nekem üzenni Isten ezzel a járvánnyal? Mert a koronavírus nem büntetés, hanem egy szeretetteljes isteni intés: Életedből csak egy van! Ne rontsd el! Ne aprózd fel, ne élj felszínesen, hanem figyelj a lényeges dolgokra! Isten ajándékaira!

Lelkipásztori szeretettel,
Imre atya

Stuttgart, 2020-04-18.