Események betöltése

Úrnapja Weingartenben

Június 8-án, csütörtökön, Úrnapja, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe,

Weingartenben  ebben az esztendőben bekapcsolódunk a Weingartenben lévő három német közösség közös ünnepébe.

9.00 órakor gyülekező a Münsterplatz-on  és közös vonulás a szentmise helyszínéhez, Stadtgarten-hez.

9.30 órakor ünnepi úrnapi szentmise a három helyi német egyházközség híveinek részvételével. Közreműködik Weingarten város zenekara. Végül pedig ünnepélyes körmenetben a Mária templomhoz vonulunk. Itt pedig bekapcsolódunk a közösségek ünnepébe.

*

Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!

*

Kegyelemteljes napokat, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden Kedves Hívünknek!

*

„Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat,
Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat!
Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett,
Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett.
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!

 

Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk,
A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként.
Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér,
Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér.
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!

 

Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren,
A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen.
Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk,
Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk.
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!

 

István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa,
Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga.
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!”

(A 34. és 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza)

Dátum

június 8, 2023

Időpont

09:00 - 13:00

Helyszín

Marienkirche
St. Konrad Str. 28
Weingarten, Baden Württemberg 88250 Németország

Szervező

Tibor atya

Megosztás