Együtt jónak lenni még jobb!
![Együtt jónak lenni még jobb!](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2023/12/egyutt-jonak-lenni-meg-jobb-1.jpg)
szerkesztő Tibor atya
Kedves Híveim és Barátaim!
Örömmel osztom meg felhívásunkat a 2023. december 17-én megtartandó közös napunkra.
„Együtt jónak lenni még jobb!” – választottuk jelmondatunkat. Ezzel is szeretnénk kifejezni összetartozásunk fontosságát. Ilyen szellemben állítottuk össze programjainkat.
Bízunk benne, hogy mindenki otthon érezheti majd magát ebben a néhány órában. Másrészt pedig kiváló alkalom ez számunkra, hogy ilyen formában is bekapcsolódjunk az anyaországban immár 12. alkalommal megrendezett „Jónak lenni jó!” karitatív adománygyűjtő akcióba, melynek a Közmédia ad otthont.
Közösségünk gyermekei is kiveszik részüket e napon. Barkácsolni fognak és az általuk elkészített tárgyakat meg lehet majd vásárolni. Ők ennek összegével járulnak hozzá e nemes adományozási akcióhoz.
Részegyházközségeink hívei is bekapcsolódhatnak. Egyrészt azzal, hogy eljöttök és együtt vagyunk ezen a napon. Másrészt pedig azzal, hogy betársultok bármilyen formában. Lehet ez halászlé, bogrács, sütemények készítése. Ezen szándékotokat viszont jelezzétek irodánkon.
Amennyiben helyi közösségek ételt készítenek, úgy a megmaradt ételt elvihetitek majd magatokkal és megajándékozhatjátok elsősorban azon kedves idős testvéreinket, akik nem tudnak eljönni e napon.
Egyszerűen csak biztatni tudlak benneteket, jöjjetek el. Számítunk Rátok!
Tibor atya
*****
Ajánlott bejegyzések
![Kis-zarándoklat Scheyernbe](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2024/07/aerial-image-of-the-scheyern-abbey-view-from-the-southwest-420x330.jpg)
Kis-zarándoklat Scheyernbe
2024. július 17
![Elmarad a Családi Nap!!!](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2022/07/img-20220712-wa0010-420x330.jpg)
Elmarad a Családi Nap!!!
2024. július 04
![Elsőáldozás - Stuttgart - 2024. június 16.](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2024/06/whatsapp-kep-2024-06-16-140802-9d03efe9-420x330.jpg)
Elsőáldozás – Stuttgart – 2024. június 16.
2024. június 17