Sajnos nem minden történik az ember kénye-kedve szerint. Ez tegnap is beigazolódott, amint Úrnapján reggel kinéztem az ablakon. Esik, minden szürke és még hideg is van. Mi tagadás mérges lettem, hányan imádkozhattak jó időért erre a napra, és semmi. Én még reggel is megpróbáltam bízni benne, hogy annak ellenére, hogy most még kilátástalan a helyzet, Isten majd csodát tesz. Elindultunk esőben Bad Niedernau felé, és az úton csak esett és esett. De nem adtam föl: „Innen szép nyerni Istenem, légy szíves tégy csodát!” A kolostorkápolnában tartott szentmise alatt kissé csalódottan és magamban duzzogva ültem (gondolom, ugyanilyen érzésekkel ült a többi mintegy 70 „sorstársam” is a padokban), és a mise és az emléktábla megkoszorúzása után, feladtam. Jól van, ez már nem javul, hazamegyünk, így jártunk.

Gondoltuk, beugrunk még azért elköszönni, (nem akartunk angolosan távozni) és ott, amikor már nem számítottam rá, és úgy, ahogyan nem is sejtettem, megtörtént a csoda.

Ugyanis fél hatra értünk haza, remekül szórakoztunk és végig zuhogott az eső. Isten csodát tett!

Most nem csak arra a kenyérszaporításra gondolok, hogy a piknik végén itt is lett volna 12 kosár ételmaradék, hanem arra, hogy Isten ténylegesen jelen volt a pikniken. A jó szóban, az asztalközösségekben, a játékokban, és a nagy együttnevetésekben, márpedig a nevetésekből volt bőven.

Miután mindenki megebédelt, Imre atya vezetésével a legelszántabbak (enyhe esőben) focizni indultak, és ezen alkalommal sokkal több női focista is adódott.

A foci után pihenésképpen kezdetét vette a „Nemek harca” című játék, amiben jó alkalom nyílt összemérni erejüket a férfiaknak és nőknek olyan feladatokban, mint a kézi tojáshabverés, fűszerfelismerés, lencse-ocsú válogatás, ajándékcsomagolás, bornyitás, krumplipucolás, motor alkatrészek megnevezése, műveltségi kérdések.

Fergeteges hangulat volt, a mindkét csapatot nagyon elkapta a versenyláz, és tényleg kihozták magukból a maximumot. Mutatja ezt az is, hogy az átlagosan kb. 5 színt megkülönböztető férfiak 25 színt voltak képesek magukból kisajtolni, illetve, hogy a női csapat minden várakozáson felüli gyorsasággal nyitotta ki a palackozott bort.

A legjobbak voltak a csapatok közötti oda szólongatások, illetve a csapat-diszkussziók, amit én, mint játékvezető hallhattam. A Hamupipőke feladatnál például a fiúk maguk között mondogatták ”Nézzétek a lányokat, milyen csöndben válogatnak, ilyen feladat kell nekik, akkor nem beszélnek”.  Ilyen és hasonló bekiabálások odaszólongatások igen jó hangulatot teremtettek, és a verseny végéig ez meg is maradt. S bár a feladatok ponteloszlásából kiderül, hogy a két nemnek még mindig szüksége van egymásra az élet különböző területein, az összesített pontszámok alapján a lányok nyertek…

Remélem mással is történtek csodák ezen a napon.

Én azt tanultam meg tegnap már sokadszorra, hogy csoda mindig történik, ha az ember kéri, csak nem mindig úgy, ahogy azt mi elterveztük.

Stuttgart, 2010. június 4.

Bóna-Lovász Judit