Bicikli zarándoklat – 2016. július 9.
szerkesztő Tibor atya
Szép napsütéses reggelre ébredtünk 2016. július 9-én, szombaton. Vidáman indultunk a Schorndorf-i állomáson való találkozás után célunk felé a Rems folyó partján. Ebben az esztendőben arra vállalkoztunk, hogy Schorndorfból elindulva Schwäbisch-Gmündbe érkezzünk.
Meglepően népes csapat verődött össze. Imre atya vezetésével 13 felnőtt és 5 gyerek indult útra.
A Lorch-i kolostor templom udvarán tartottuk az első, hosszabb szünetet, ahol mindenki jóízűen elfogyasztotta a magával hozott reggelit. Jóllakottan és jókedvűen indultunk tovább Schwäbisch Gmünd felé.
A városban megérkezve Tibor atya csatlakozott hozzánk. Közösen meglátogattuk a Schwäbisch-Gmündbe és környékén lakó magyar katolikus testvéreink által látogatott templomot és miséző helyet.
Meglepetésünkre néhány nagyon kedves magyar ismerős várt a templomban érkezésünkre és szeretettel fogadtak bennünket.
Együtt imádkoztunk, énekeltünk, majd elbúcsúztunk tőlük. Utána kávéztunk, fagyiztunk és elindultunk vissza Schorndorf irányába.
Kissé fáradtan, de jókedvűen érkeztünk vissza, lelkünkben a szeretet és eggyé tartozás érzésével.
Jó együtt lenni, jó egymást felebaráti szeretettel szeretni, nevetni, vidámnak lenni!
Ezt az érzést a jövőben is ápolni akarjuk, sok-sok ilyen közös programmal.
Köszönettel: Dénes-Hügel Éva
Ajánlott bejegyzések
Barátságklub – 2024. szeptember 27.
2024. október 09
Kis-zarándoklat Scheyernbe
2024. július 17
Kis-zarándoklat Bad Wimpfenbe
2023. július 12