A 2. félévre

szerkesztő

+! Kedves Barátaim!

Azt mondják: „Nem azok a bátor emberek, akik álmodják az életet, hanem azok az igazi bátrak, akik élik álmaikat!”

Van ebben a mondatban egy jó adag kihívás, nem csoda, hogy én is azok közé szeretnék tartozni – lehetőleg mindig! -, akik nem csak álmodják életüket, de élik is álmaikat. Sőt, azt szeretném, hogy ha Ti is, valamennyien ilyen emberek lennétek! Ugyanis ilyen bátor emberekre van szőksége a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközségnek, és benne a 15 részegyházközségünknek.

Hogy könnyebben megvalósíthassuk e félévi álmainkat, meg aztán, hogy egy irányba húzzunk, engedjétek meg, hogy felvázoljam előttetek teendőinket.

Az elkövetkező félévben a következő egyházközségi eseményekre illetve rendezvényeinkre hívnám fel szíves figyelmeteket:

  1. Szeptember 28-án, szombaton: Szent István királyunk emléknapja. A régi liturgikus naptár szerint ugyanis szeptemberben ünnepeltük őt. István királyunkat a heidenheimi részegyházközségünk választotta védőszentjéül, ezért náluk templombúcsú. A szentmise 15.30 órakor lesz, utána pedig szeretetvendégségre hívnak mindenkit. A környékbeli híveinket különösképpel elvárjuk!
  2. Október 13-án, vasárnap tartja Ulmi Részegyházközségünk a templombúcsúját, Magyarok Nagyasszonya ünnepét. A szentmise 15.00 órakor kezdődik, utána pedig szeretetvendégség. Mindenkit szeretettel várunk! Különösen azokat, akik Ulmhoz közel laknak!
  3. Október 20-án, vasárnap tartjuk Stuttgartban Nemzeti Ünnepünket. Az ünnepi szentmise, amelyen Nt. Gémes Pál lelkész hirdet igét, 15.00 órakor lesz a Bruder-Klaus templomban. Utána ünnepi műsor, majd állófogadás. Minél többen gyertek el!
  4. November 1-én, pénteken, Mindenszentek ünnepén, temetőlátogatás a gablenbergi illetve a weingarteni temetőkben. Kérjük a többi egyházközségben lakó híveinket, hogy menjenek el ők is a helybéli temetübe, és imádkozzanak elhunytjaik lelki üdvéért!
  5. November 9-én, vasárnap Weingartenben Szent Imre ünnepe, templombúcsú. A 16.00 órakor kezdődő szentmise után egész estig baráti együttlét és ágápé. Kérjük elsősorban a friedrichshafeni, munderkingeni, biberachi és ulmi Híveinket, hogy ők is jöjjenek el a templombúcsúra! Viszont ha más részegyházközségekből is akadnának érdeklődők, szervezzétek meg az odautazást!
  6. November 23-án, szombaton Reutlingenben Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe, templombúcsú. Az ünnepi szentmise 16.30 órakor kezdődik. Utána ágápé. Kérjük környékbeli Híveinket (Balingen, Böblingen, Stuttgart, Tübingen), hogy ők is Reutlingenbe jöjjenek szentmisére!
  7. November 24-én, vasárnap Eislingenben Skóciai Szent Margit ünnepe, templombúcsú. Az ünnepi szentmise du. 15.00 órakor kezdődik. Utána a közösségi házban szeretetlakoma. Mindkettőre elvárjuk a schwäbisch-gmündi és heidenheimi Híveinket is. Viszont ha más részegyházközségekből is akadnának érdeklődők, szervezzék meg az odautazásukat!
  8. December 15-én tartjuk Stuttgartban a Cserkész-Adventet. A 15.00 órakor kezdődő szentmise után, amely nekik és gyermekeinknek, illetve fiataljainknak szól, az ő várva-várt előadásuk következik. Mindenkit szeretettel várunk! Hozzátok el gyermekeiteket és unokáitokat is!
  9. A jövő évi Magyar Bál 2020. január 25-én lesz a Fellbach-i Schwabenlandhalle-ban. Kérjük, értesítsétek már jóelőre az érdeklődőket!

Kedves Barátaim! Hát ennyi lenne dióhéjban Egyházközségünk lelkipásztori programja – decemberig. Azután ismét jelentkezünk!

Mondanom sem kell, hogy mennyire hálás vagyok Nektek, amiért Részegyházközségeitek gondját-baját és örömét – velünk együtt – hordozzátok.

Mint ahogyan azt sem kell mondanom, hogy minden egyes ötleteteket, meglátástokat – egyáltalán telefonhívástokat már jóelőre megköszönök!

Lelkipásztori és baráti szeretettel

 

Imre atya                                                                                                       Tibor atya

 

 

Stuttgart, 2019. 09. 16.

 

Share