2024 NOVEMBER

szerkesztő Tibor atya
November hónap első két napja, Mindenszentek ünnepe és Halottak napja, mintegy előrevetíti, hogy sokkal többet gondoljunk, mi több, imádkozzunk és ilyen formában megemlékezzünk elhunyt szeretteinkről. Dr. Czupper-Váraljai Ágnes szerkesztő társunk írásában a fenti gondolatok mellett az egyéni újjászületés szépségéről és lehetőségéről ír.
Dr. Szakos József atya bemutatkozó írását is olvashatjuk. József atya betekintést enged több mint négy évtizedes, izgalmas és nagyon színes papi életébe. Köszönet érte, s egyben várjuk is, hogy mihamarabb megérkezzen hozzánk.
Halmosi Sándor, számomra egyik mélyen megindító és töprengésre indító versét hoztam. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a Sándor által megfogalmazott üzenet a kedves olvasót is megérintse.
A magam írásában pedig János apostol evangéliumának egy versét vettem alapul, Jn 12,24. Ennek kapcsán azon dolgokról is gondolkodhatok, amelyeknek el kell halniuk bennem, hogy utat nyissanak a megújuláshoz. Így lesznek egyéni veszteségeink, kis meghalásaink, alapjai az újjászületésnek, megújulásnak.
Szeretettel és barátsággal, Tibor atya
Baratom_November_2024_WEB(Nyitókép forrása: Pixabay)
Ajánlott bejegyzések

2025 MÁJUS
2025. május 01

2025 ÁPRILIS
2025. április 05

2025 MÁRCIUS
2025. március 01