Pár lelkipásztori szó a koronavírusról
szerkesztő Tibor atya
Pár lelkipásztori szó a koronavírusról
Mivel ma mondta be a rádió, hogy Baden Württembergben 454 koronavírusos megbetegedés van, és az állami és az egyházi szervek is egymás után hozzák rendelkezéseiket, hadd szóljak én is egy pár szót kedves Híveimhez ezzel a járvánnyal kapcsolatban. Kezdem azzal, amit talán már sokan tudnak közületek, de mégis fontos, hogy tisztábban lássunk: mi a koronavírus?
A koronavírus egy 2019. decemberében a kínai Vuhan városában kitört fertőző betegség okozta járvány, amely nagy területek népességét képes megfertőzni. Már rövid, mindössze 5 napos lappngási ideje alatt is fertőző. Összehasonlítva az influenza járvány okozta megbetegedésekkel, fertőzési képessége és a halálozási aránya is többszöröse az influenzáénak, főleg 70 év feletti emberek esetében.
A betegség leggyakoribb tünetei
- A leggyakoribb tünetek: a láz, a fáradtság és a száraz köhögés.
- Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj.
- Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek.
- Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.
Megelőzés
- Fontos tudni, hogy a koronavírus (az influenzához hasonlóan) cseppfertőzéssel terjed, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. A vírus tehát köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe. Ezért is fontos több mint 2 méter távolságra maradni a megbetegedett személyektől és betartani az alapvető higiéniai szabályokat, mert azzal megfertőződhet valaki, hogy a cseppekkel szennyezett tárgyakhoz vagy felületekhez ér, majd a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl.
A megelőzéshez a legfontosabb óvintézkedések
Néhány egyszerű higiénés szabály betartásával jelentősen csökkentheti az esélyét annak, hogy elkapja a fertőzést
- Ne menjen olyan környezetbe, ahol nagy a valószínűsége a fertőzésnek! Ezért is fontos, hogy ne utazzon most például a gócpontnak számító Észak-Olaszországba vagy olyan más területekre, amiről már tudni lehet, hogy sok a fertőzött.
- Kerülje a szoros kapcsolatot olyan személlyel, aki vírushordozó lehet, mert pl. a közelmúltban valamely külföldi fertőzött területen járt!
- Alaposan és gyakran mosson kezet! Lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsa meg a kezét! Ügyeljen a körmei alatti, és az ujjai közötti területekre is!
- Szellőztessen gyakran! Ez vonatkozik az otthonra, az irodákra, minden zárt térre.
- Köhögéskor és tüsszentéskortakarja el az orrát és száját zsebkendővel, utána dobja ki a zsebkendőt és mosson kezet!
- Kerülje el a köhögő, légúti tüneteket mutató embereket, a nagy tömeget!
- Lázas beteggel lehetőség szerint kerülje az érintkezés minden formáját!
- A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőznie.
- Fordítson fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére, fogyasszon elegendő vitamint!
Ha Ön egészséges, az arcmaszk használata önmagában nem előzi meg a fertőzést. Az arcmaszk a megbetegedetteknek ajánlott, hogy ne terjessze a vírust egy-egy tüsszentéssel vagy köhögéssel!
El lehet kapni a betegséget olyan személytől, akinek nincsenek tünetei?
A betegség terjedése főleg a fertőzött személyek által kiköhögött, kilélegzett cseppeken keresztül történik. Annak a kockázata, hogy olyasvalakitől kapjuk el a betegséget, akinek egyáltalán nincsenek tünetei nagyon alacsony. Ugyanakkor, sok betegnél csupán enyhe tünetek jelentkeznek. Ezért elképzelhető, hogy olyasvalakitől kaphatjuk el a betegséget, akinél csupán enyhe köhögés jelentkezik és nem érzi betegnek magát. (Forrás: https://koronavirus.gov.hu/)
Milyen rendeletet hozott eddig Egyházmegyénk?
Stuttgart város vezetősége a mai nappal minden klubot, bárt, múzeumot és fürdőt bezárt. Továbbá, hogy a kórházak sürgősségi kapacitását növelje s ugyanakkor a járvány terjedését is gátolja, megtiltotta az öregotthonok és a kórházak lakóinak illetve pácienseinek a látogatását. Jövő héttől az iskolák bezárása is bekövetkezik.
A Rottenburg-Stuttgarti egyházmegye részéről, amelyhez a mi Szent Gellért Egyházközségünk és részegyházközségei is tartoznak, Dr. Clemens Stroppel általános helynök úgy nyilatkozott, hogy a Püspökség április 30-ig minden bérmálást lemond. Ugyanis egy esetleges fertőzés esetén később lehetetlen lenne mindazokat felkutatni, akik a szentmisén jelen voltak. Nem is beszélve arról, hogy szintén egy fertőzés esetén minden résztvevőt vesztegzár (karantén) alá kellene helyezni. Végül, de nem utolsósorban mivel a bérmálás esetén a bérmáló püspök meg kell, hogy érintse a bérmálandó homlokát és arcát, a bérmálás a fertőzés nagy veszélyét hordozná magában. A cél pedig most az, hogy a fertőzés ördögi körét megszakítsuk, ne pedig elősegítsük!
A szentmisék lemondására vagy betiltására a Püspökség egyelőre nem gondol. Elegendőnek tartja azt a négy korábbi rendeletet, amelyet vele kapcsolatban hozott: a szenteltvíz használatának illetve a békecsók kézfogás által történő átadásának betiltása, a szájbaáldoztatástól illetve a kétszín alatti áldoztatástól való eltekintés végül az ének- illetve imádság alatt az egymástól való kellő – karnyújtásnyi – távolság megtartása.
A rendelkezések között mégis van két új: a szentmiséken résztvevők száma a Püspökség szerint ne haladja meg a 100 főt, illetve a szentségek és szentelmények (keresztelés, esküvő, temetés) kiszolgáltatásánál az 50-et, ellenkező esetben el kell halasztani őket.
A másik új rendelkezés pedig így szól: mivel a vírus leginkább idősebb testvéreinket és nővéreinket támadja meg, a velük kapcsolatos programjainkat (öregek klubja – nálunk Barátságklub) le kell mondanunk!
Mihez tarthatjátok magatokat Egyházközségünkben?
Mivel a hívő embernek épp krízishelyzetekben van leginkább szüksége Istenre, a szentmiséket és egyéb lelki programokat (lelkigyakorlat, keresztút, szentségimádás, imakör, rózsafüzér) mi Tibor atyával mind a 15 helyen megtartjuk.
Továbbá mivel hitünk szerint templomaink nem múzeumok, mozik, bárok, vagy kórházak (bár átvitt értelemben azok is lehetnek!), hanem Isten házai és a mennyország kapui, addig nyitva maradnak, amíg előttünk erőszakkal be nem zárják őket. Életünk ugyanis Isten kezében van, Akit a szentmisében imádunk, és Akitől közös imáinkban a fertőzött betegek gyógyulását, az orvosi személyzet szolgálatának lelkiismeretességét, a vírus ellenszerén dolgozó tudósok találékonyságát, a járványban elhunytak lelki üdvét, valamint saját magunk testi és lelki épségét kérjük.
Természetesen idős és beteg testvéreink otthon maradhatnak és a televízió csatornáin illetve a rádió hullámain követhetik a szentmisét, sőt azokat sem fogom megvetni, akik nagy félelemtől vezettetve nem fognak jönni szent szertartásainkra. Szerintem azonban azok az intézkedések, amelyeket fentebb is említettem, ha betartjuk őket, egyelőre elegendők a járvány megakadályozására.
Mi, lelkipásztoraitok, minden esetre várunk benneteket továbbra is Isten házában!
Utolsó, de leghatásosabb teendőink közé tartozik a közös és a személyes ima! Hagyományos imáink (Hiszekegy, Miatyánk, Üdvözlény, stb.) közül nem egy alkalmas arra, hogy ebben a nehéz időben lelki segítségünkre legyen.
Most viszont egy olyan sajátos imát ajánlok kedves Híveimnek, amely kimondottan erre a jelenlegi helyzetre készült. Hallgassa meg az Úr!
Litánia a Szentháromságról | |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Krisztus, kegyelmezz nekünk! | Krisztus, kegyelmezz nekünk! |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Krisztus, hallgass minket! | Krisztus, hallgass minket! |
Krisztus, hallgass meg minket! | Krisztus, hallgass meg minket! |
Mennyei Atyaisten | Irgalmazz nekünk! |
Megváltó Fiúisten | Irgalmazz nekünk! |
Szentlélek Úristen | Irgalmazz nekünk! |
Szentháromság egy Isten | Irgalmazz nekünk! |
Isten, ki egy vagy lényegedben | Irgalmazz nekünk! |
Isten, ki három vagy személyeidben | Irgalmazz nekünk! |
Atya-, Fiú- és Szentlélekisten | Irgalmazz nekünk! |
Atyaisten, mindenható Teremtőnk | Irgalmazz nekünk! |
Fiúisten, édes Üdvözítőnk | Irgalmazz nekünk! |
Szentlélekisten, életadó Vigasztalónk | Irgalmazz nekünk! |
Végtelenül szent Isten | Irgalmazz nekünk! |
Szent, erős Isten, szent és halhatatlan Isten | Irgalmazz nekünk! |
Isten, kit az egek egei be nem fogadhatnak | Irgalmazz nekünk! |
Isten, kitől, kiben és ki által mindenek vannak | Irgalmazz nekünk! |
Isten, kiben élünk, mozgunk és vagyunk | Irgalmazz nekünk! |
Isten, ki vagy, voltál és leszel mindörökké | Irgalmazz nekünk! |
Isten, ki fölnyitod kezedet és mindent, mi él, eltöltesz áldással | Irgalmazz nekünk! |
Irgalmazz nekünk! | Kegyelmezz nekünk, Szentháromság! |
Irgalmazz nekünk! | Hallgass meg minket, Szentháromság! |
Minden gonosztól | Ments meg minket, Szentháromság! |
Minden bűntől | Ments meg minket, Szentháromság! |
Kevélységtől és csalárd önhittségtől | Ments meg minket, Szentháromság! |
Mértéktelenségtől és a földiekhez való bűnös ragaszkodástól | Ments meg minket, Szentháromság! |
Hitetlenségtől és babonától | Ments meg minket, Szentháromság! |
Szolgálatodban való lanyhaságtól | Ments meg minket, Szentháromság! |
Minden gondolati, szóbeli, és cselekedeti tisztátalanságtól | Ments meg minket, Szentháromság! |
Mérhetetlen hatalmad által | Ments meg minket, Szentháromság! |
Végtelen tudásod és bölcsességed által | Ments meg minket, Szentháromság! |
Jóságod és szereteted gazdagsága által | Ments meg minket, Szentháromság! |
Könyörületed és türelmed kimondhatatlan nagysága által | Ments meg minket, Szentháromság! |
Az ítélet napján | Ments meg minket, Szentháromság! |
Mi, bűnösök | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy egyedül téged imádjunk, Szentháromság | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy egész életünkben neked híven szolgáljunk | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy szentséges nevedet soha meg ne becstelenítsük | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy szüleink, elöljáróink és feljebbvalóink iránt tiszteletet és engedelmességet tanúsítsunk |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy se testben, se lélekben senkit meg ne károsítsunk | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy senkit meg ne csaljunk és az idegen tulajdont el ne kívánjuk | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy szívünket minden tiltott gondolattól és vágytól gondosan megőrizzük |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy testünket semmiféle bűnös cselekedettel be ne szennyezzük | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy felebarátunkat vakmerően soha meg ne ítéljük, becsületében meg ne kisebbítsük |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy téged, háromságban egy Isten, mindenekfölött felebarátunkat, mint önmagunkat szeressük |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy jóságod és nagy béketűrésed gazdagságát soha meg ne vessük | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy szent gondviselésed iránt minden szenvedéseinkben bizalommal viseltessünk |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Hogy magunkat élő, szent és kedves áldozatként mindig neked szenteljük |
Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Felséges Szentháromság | Kérünk Téged, hallgass meg minket! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Kegyelmezz nekünk! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Hallgass meg minket! |
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! | Irgalmazz nekünk! |
Krisztus, hallgass minket! | Krisztus, hallgass minket! |
Krisztus, hallgass meg minket! | Krisztus, hallgass meg minket! |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Krisztus, kegyelmezz nekünk! | Krisztus, kegyelmezz nekünk! |
Uram, irgalmazz nekünk! | Uram, irgalmazz nekünk! |
Áldjuk az Atyát és a Fiút és a Szentlélekistent! | Dicsérjük és magasztaljuk mindörökké! |
Uram, hallgasd meg könyörgésemet! | És kiáltásom jusson elődbe! |
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten, ki megadtad szolgáidnak, hogy az igaz hit vallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerjék s a felség hatalmában az egységet imádják: kérünk, hogy ugyanazon hit erőssége által minden viszontagságtól folytonosan megőriztessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen. |
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap (Előimádkozó): Mindenható mennyei Atyánk, a te akaratod szerint peregnek életünk percei. Fogadd el könyörgésünket, amelyekkel most a járvány idején magunk, beteg és elhunyt testvéreink számára irgalmasságodat kérjük.
Lektor: 1. Imádkozzunk a világi és egyházi hatóságokért, hogy hatékony intézkedéseket hozzanak az emberek védelmére és a vírushullám megzabolázására!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Imádkozzunk a betegekért: Isten adjon erőt nekik és családtagjaiknak ahhoz, hogy legyőzzék a kórt és átvészeljék a nehéz pillanatokat!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Imádkozzunk az orvosokért és az ápolókért, akik közvetlenül gyógyítják ezt a betegséget: adjon nekik az Isten nagy bátorságot, egészséget és bölcsességet a betegekkel való munkában!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Imádkozzunk a kutatókért, akik igyekeznek gyógymódot találni és védőoltást kifejleszteni, hogy világosítsa meg őket a Szentlélek, és találják meg a választ a koronavírus gyógyítására!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Imádkozzunk a politikai vezetőkért: Isten segítse őket, hogy az emberek egészségét minden gazdasági és politikai érdekek elé helyezzék!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Imádkozzunk azokért, akik ebben a betegségben elhunytak: a jó Isten fogadja be őket végtelen irgalmába!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
- Végül bizalommal kérjük Istent, adjon békét az egész világnak, hogy az emberiség az Ő kegyelmével és közös erőfeszítéssel felülkerekedjen e fenyegető veszélyen, és ez elősegítse a valódi együttműködés és testvériség szellemét!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap (Előimádkozó):
Könyörögjünk! Mindenható Urunk, atyáink Istene! Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.
Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.
Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végülis mindig a te kezedben van az életünk.
Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét. Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.
Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk! (Erdő Péter bíboros imája)
Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!
Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!
Ámen.
Miatyánk és Üdvözlégy…
Stuttgart, 2020-03-13.
Imre atya
Illusztráció (Fotó: egeszsegkalauz.hu)
Ajánlott bejegyzések
Értesítő – 2024
2024. január 09
A 49. Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál meghívója
2023. december 30
A 48. Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál meghívója
2022. december 14