Programelőzetes január 2 és 8 között
szerkesztő Tibor atya
Programelőzetes
Január 5-én, csütörtökön, Ulmban 17.30 órakor rózsafüzér-ájtatosság, utána szentmise. Ezt követően kréta- és vízszentelés.
*
Január 6-án, pénteken, VÍZKERESZT ünnepe.
Weingartenben 11.00 órakor szentmise a St.Marien-templomban. Keretében kréta- és vízszentelés. Délután folyamán pedig az elsőpéntekes időseket és betegeket látogatom meg, a ház megáldásával egybekötve.
Stuttgartban 17.45 órától rózsafüzér-ájtatosság, utána szentmise. Keretében kréta- és vízszentelés. Utána az Iroda megszentelése.
*
Január 7-én, szombaton, 17.00 órától Balingenben szentmise, majd ágápé.
*
Január 8-án, vasárnap, Weingartenben 10.00 órakor szentmise, majd ágápé.
Ulmban 15.00 órakor ökumenikus istentisztelet, azután ágápé.
*
Minden helyen mindenkit szeretettel vár a közösség, Imre atya és Tibor atya!
„Aki látszólag tehetetlen, azaz emberi képességeinek határát már elérte, a leglényegesebbet még mindig megteheti: imában kapcsolatba léphet a mindenható Istennel.” (Gertrud von Le Fort – 1876-1971 – német költőnő)
Áldásos, békés és boldog új évet, jó munkát, tartalmas beszélgetéseket és kellemes találkozásokat kívánunk minden kedves Hívünknek!
Ajánlott bejegyzések

2025. DECEMBER 1 ÉS 7 KÖZÖTT
2025. december 02

2025. NOVEMBER 24 ÉS 30 KÖZÖTT
2025. november 25

2025. NOVEMBER 17 ÉS 23 KÖZÖTT
2025. november 17
