Közösségünk múltja

Az első írásos nyomok

A stuttgarti magyar katolikus lelkipásztori szolgálat gyökerei már a II. világháború éveiben
felfedezhetők. A Rottenburg-Stuttgarti Egyházmegye levéltárában fennmaradt egy 1941.
szeptember 28-án kelt levél, amelyben a wernaui St. Magnus-templom plébánosa arról számol be,
hogy a Steinbachban élő 36 magyar munkás rendszeresen részt vesz a nagymisén.

A plébános külön megjegyezte: ha lenne az egyházmegyében magyarul beszélő pap, annak nemcsak
a magyar hívek örülnének, hanem ő maga is. Arról, hogy erre a kérésre érkezett-e válasz,
nem maradt fenn adat.

Magyar hívek Stuttgart környékén

1942 januárjában újabb jelentés készült a Stuttgart környékén élő magyar munkásokról.
A dokumentum szerint Westhausenben 45, Wernauban 36, Vaihingenben 23, Kornwestheimban 20,
Unterkochenben 5, Waiblingenben 3, Rottweilban pedig 2 magyar munkás élt.

A Karitász gondoskodott róluk, ugyanakkor egyre világosabbá vált, hogy lelkipásztori
ellátásukra is szükség lenne. Ezek a korai iratok már jóval a misszió hivatalos kialakulása
előtt jelzik a magyar nyelvű lelki gondozás igényét.

Menekültek és új kezdetek

A Stuttgarti Magyar Katolikus Misszió története valójában a II. világháború befejezése után
kezdődött. Első közösségét azok a magyar menekültek alkották, akik a háború utolsó időszakában
elhagyták Magyarországot, és ideiglenesen vagy végleg Németországban telepedtek le.

Budapest eleste után hatalmas menekülthullám indult nyugat felé. Sokan Ausztriában és
Bajorországban kerestek menedéket abban a reményben, hogy a háború után rövid időn belül
hazatérhetnek. A fegyverletételt követően valóban megkezdődött a hazavándorlás, de sokan
politikai vagy személyes okokból nem térhettek vissza.

1945 nyarára több mint százezer magyar maradt végleg Nyugaton. Életüket a háború utáni
nyomor, az otthontalanság és az újrakezdés nehézségei határozták meg.

Összefogás és segítségnyújtás

Az első hónapok bizonytalansága után megkezdődött a magyar menekültek szerveződése.
A legfontosabb feladat kezdetben a rászorulók támogatása, élelmezése és segélyezése volt.
Nagyobb magyar menekültközösségek alakultak többek között Münchenben, Landshutban,
Passauban, Pfarrkirchenben, Eggenfeldenben, Dingolfingenben és Rosenheimben.

Mivel a magyar menekültek helyzete különösen nehéz volt, saját segélyszervezetek is létrejöttek.
A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Segítő Szolgálat élelemmel, ruhával, gyógyszerrel,
szállással és ügyintézéssel támogatta az idegenbe került honfitársakat.

1945-ben létrejött a Magyar Menekültügyi Bizottság is, amely a hadifoglyok leszerelésével,
hazatelepülési ügyekkel és karitatív segítségnyújtással foglalkozott. A közösség életében
ez az önszerveződés teremtette meg azt a hátteret, amelyből később az egyházi és
lelkipásztori közösségek is megerősödhettek.

A vatikáni misszió szolgálata

A menekültek helyzetére az egyház is gyorsan reagált. A német katolikus és evangélikus
egyházaknak a háború után milliós nagyságrendű német kitelepültről és menekültről kellett
gondoskodniuk, ezért más nemzetek lelkipásztori és anyagi támogatására csak korlátozottan
maradt lehetőség.

A Szentszék ezért külön missziót szervezett a Németországban és Ausztriában rekedt
menekültek támogatására. A Vatikáni Misszió 1945 novemberében kezdte meg működését
Kronbergben Carlo Chiaro érsek vezetésével.

A munka később Alois Muench püspök és P. Ivo Zeiger jezsuita atya irányításával folytatódott.
A misszió közvetítésével nagy mennyiségű élelmiszer, ruha, gyógyszer és háztartási eszköz
jutott el a rászorulókhoz. P. Ivo Zeiger különösen sokat tett a hadifoglyok és menekültek
érdekében, valamint a német egyház, Róma és a szövetséges hatalmak közötti kapcsolatok
helyreállításáért.

A Vatikáni Misszió 1951. június 9-ig működött. Segítő és lelkipásztori munkája azonban
nem ért véget megszűnésével: az általa elindított szolgálat mások munkájában élt tovább.

Új menekülthullám

Az 1956-os forradalom leverése után újabb magyar menekültek érkeztek Nyugat-Európába.
Baden-Württembergben is jelentősen megnőtt a lelkipásztori ellátásra szoruló magyarok száma.

A következő években több pap szolgálta Stuttgart és a környező települések magyar híveit.
A lelkipásztori munka ekkor még nagy távolságokat és sok utazást jelentett.

Közösségépítés

A hitélet mellé közösségi élet épül. A hetvenes években a misszió egyre több olyan kezdeményezést indított,
amely már nemcsak a szentmiséről, hanem a magyar nyelv, kultúra és közösségi
identitás megőrzéséről is szólt.

A jubileumi anyag ehhez az időszakhoz kapcsolja többek között a Stuttgarti Magyar Bált,
a Kalocsai Hímzőkört, az első zarándoklatokat, a Kodály Kórust, a Magyar Táncegyüttest,
a Bibliakört és a későbbi Barátságklub elődjét.

Új fejezetek

A nyolcvanas években tovább erősödtek a közösségi kezdeményezések: működött a
cserkészet, irodalmi kör és Bibliakör, miközben a misszió egyre inkább a Kárpát-medence különböző vidékeiről
érkező hívek közös otthonává vált.

1990. március 4-én a misszió a Werastraßéról a Pfizerstraßéba költözött.
A forrás szerint ez új fejezetet jelentett a közösség életében; ekkor erősödött meg a heti Barátságklub is.