Úrnapja Weingartenben

Marienkirche St. Konrad Str. 28, Weingarten

Június 16-án, csütörtökön, Úrnapja, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe, Weingartenben  ebben az esztendőben bekapcsolódunk a Weingartenben lévő három német közösség közös ünnepébe. Szép idő esetén: 9.30 órakor gyülekező a Münsterplatz-on  és közös vonulás a szentmise helyszínéhez, Stadtgarten-hez. 10.00 órakor ünnepi úrnapi szentmise a három helyi német egyházközség híveinek részvételével. Közreműködik Weingarten város zenekara. Végül pedig ünnepélyes úrnapi körmenetben a Mária templomhoz vonulunk. Itt pedig bekapcsolódunk a közösségek ünnepébe. Esős idő esetén: 10.00 órakor szentmise a Mária templomban, amelyet közös ágápé követ a templomhoz tartozó közösségi házban. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * Kegyelemteljes napokat, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden Kedves Hívünknek! * „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat! Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk, A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként. Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér, Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren, A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen. Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk, Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!   István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod! A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” (A 34. és 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus...

Részletek

Úrnapja Ulmban

St. Michael zu den Wengen Wengengasse 6, Ulm

Június 16-án, csütörtökön, Úrnapja, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe, Ulmban 15.00 órakor szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * Kegyelemteljes napokat, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden Kedves Hívünknek! * „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat! Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk, A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként. Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér, Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren, A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen. Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk, Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!   István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod! A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” (A 34. és 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza)

Úrnapja Stuttgartban

Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart

Június 16-án, csütörtökön, Úrnapja, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe, Stuttgartban 18.00 órakor szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * Kegyelemteljes napokat, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden Kedves Hívünknek! * „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat! Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk, A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként. Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér, Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet! Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren, A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen. Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk, Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!   István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod! A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa, Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga. Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” (A 34. és 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza)