Schultheis Éva: Szív
szerkesztő Tibor atya
Szív
-Emeljük föl szívünket!
-Fölemeltük az Úrhoz!
Az egyetemes liturgia e sokat ismételt, néha már át sem gondolt, pap és hívek által történő dialógusában megfogalmazódik egy szándék, amely, ha valósággá érne, valóban az egekig röpíthetné a világot. Egy kijelentés, amely mélységből táplálkozik, hiszen ezt az ígéretet közvetlen módon maga az Úr kérhetné tőlünk számon … joggal kérhetné…
Advent első hétfője fagyos tájba pillant. Megnézi magát a fény tükrében. A ködös őszi szürkét végre felváltja egy belső ragyogás.
Látszólag minden a legnagyobb rendben, mintha tökéletes csendben és szeretetben készülődne a világ. Látszólag csillogó fényű dérrel hintett a pázsit, csillogó fényű háztetők alatt csillogó fényű lelkek győzik le a hétköznapok álnok trükkjeit, látszólag nincs magány, nincs szeretetlenség, háború, elidegenedés, tékozlás, gyűlölet. Látszólag minden csupa szív.
Látszólag. Mert minden látszólagosság mögött ott húzódik valami ki nem mondott, várakozásba vegyülő, ideges félelem, aggódás. Mert bár igen, akarjuk a jót, a vágyakozás szintjén megtorpanó érzelem, nem elég ahhoz, hogy megteremje magában a változás lánglelkű valóságát.
Mert a világ, amelyről mindig is azt hittük, létébe pillantva megérthetjük, szétszórta magából a lelkét. A világ amelyről azt hittük, felénk is fordul, távolodóban van. A világ, amelyről úgy hittük, kinyújtja értünk a kezét, leeresztett karokkal áll, tanácstalanabb mint jómagunk, nem érti, mit várunk tőle. A világ, amelyről elhittük, néhanapján ránk emeli tekintetét, elfordul, hogy ne kelljen többé a szemébe néznünk. Mert a világ mi magunk vagyunk.
A látszólagos csillogás és magamutogatás mögül elfogyott a lélek. A világ világosság helyett sötétséget lopott a szívek helyére. Mintha eltűnt volna a gondolatok mögül, már sajnálkozni sem képes, részvétet nem érez, elszegődött igaz cselekedetek mellől. A szív, amelyről mindig is azt hittük itt van bennünk, mintha már nem is létezne. Talán ezért a sok fénylő áldísz, világítóeszköz, kacifánt, csodaváró kirakat, zsibvásáros hangulat. Nem más ez mint vészjel, egy, a maga módján, életképtelen közösség, kék fénybe vegyülő szirénája, segítség utáni kiáltása…
Vegyük észre a belső fényt, emeljük ki magunkat a sötétség világából, merjünk levenni a csillogás álarcát, merjünk belenézni a megpróbáltatások szemébe. Merjük kimondani a félelmet. Helyezzük vissza a szívet a saját méltóságába. Merjük végre valóban fölemelni és odanyújtani az Úrnak. Hogy ne csak kimondott szó legyen az ígéret.
2016 Adventjén
Schultheis Éva
Ajánlott bejegyzések
Anyák napi ünnepség 2023. május 5-én
2023. május 13
Egy önfeledten vidám délután
2023. április 24
Újévi köszöntő pezsgős koccintással
2023. január 14