Visszatérés és jelenlét – Advent I. vasárnapjára

Visszatérés és jelenlét - Advent I. vasárnapjára

A parúzia szó első jelentése: jelenlét. Az Újszövetség azonban gyakran a megérkezés pillanatára érti. Néhány kivétellel (lásd 1Kor 16,17; 2Kor 10,10; Fil 2,12) a feltámadt Krisztus, vagyis a világot ítélő Emberfia megérkezésére, eljövetelére vonatkozik. Jézusnak ezt az új és végleges jelenlétét immár semmi sem zavarja meg. Ez az a második eljövetel, amelyet a Názáreti Jézus kétezer éve megígért, s amelyre az egyház, de a szívének rejtekében talán minden ember várakozva tekint. Az Úr eljövetele, vagyis Adventus Domini, advent.

Úgy tűnik, Máté evangélista különösen fontosnak tartotta, hogy tanítványai készüljenek az Úr visszatérésére. Máté átvette Márktól Jézusnak a végső időkről szóló beszédét, de alaposan ki is egészítette. A megpróbáltatások, belső feszültségek, kozmikus jelek felsorolása, a jeruzsálemi templom pusztulásának előre jelzése után előbb rövid hasonlatokat olvasunk nála (vö. Mt 24,37-41.42-44.45-51), majd hosszabb példabeszédeket (25. fejezet), amelyekből kettőt csak ő őrzött meg (a tíz szűzről: 25,1-13; a végső ítéletről: 25,31-46). Máté szerint Jézus nagyon különlegesen, választékosan tudott mesélni arról, hogy az idők vége, a visszatérés és beteljesedés mihez hasonlítható a jelenben, a körülöttünk zajló időben. Jézus olyan végső időről beszélt, amelynek ismerete megváltoztatja a jelent, mintegy felébreszti azokat (vö. Mt 24,43; Róm 13,11), akik várnak rá.

Advent első vasárnapjának evangéliuma ebbe az összefüggésbe tartozik. Jézus Noéról és kortársairól beszél, másfelől egy gazdáról, akit tolvaj fenyeget. Noét egyfelől az különböztette meg kortársaitól, hogy „igaz és tökéletes ember volt”, vagyis „Istennel járt” (vö. Ter 6,9). Másfelől viszont az, hogy készülhetett a vízözönre, megépíthette bárkáját, hogy mentse magát, családját, az életet magát. A későbbi hagyományban a vízözön a keresztség előképe lett, amely megmossa a világot, letörli a gonoszságot. Olykor ma is használjuk a „kataklizma” szót, de kevesen tudják, hogy ennek eredeti jelentése a vízözön, amely elsöporte a gonoszt. Félünk a nagy változásoktól, de valahogy várjuk is, hogy minden megújuljon. Az Emberfia mindent megment, ami értékes és jó, de el is törli, ami romlott és gonosz.

És a gazda meg a tolvaj? A tolvaj az alvókat fosztja ki, és csak az éberek tudják megőrizni értékeiket. Jézus tanítványai éberek, ha imádkoznak, ha kapcsolatban maradnak Istennel és egymással, ha vigyázzák házuk, azaz közösségük, családjuk, életük épségét. Ez a kép abból indul ki, hogy vannak értékeink, amelyekre vigyáznunk kell. Amikor üresnek érezzük a szívünket, nem szabad szeméttel feltöltenünk!

Jézus szavaiban ott lüktet a mindennapi élet: az evés-ivás, a létfenntartás megszokott ritmusa; a nősülés és férjhez menés (az eredetiben kissé férfias perspektívából: a nősülés és a lányok megházasítása), vagyis a fiatalok vágyakozása, hogy felnőve osztozzanak az élet csodájában; megjelenik a munka világa, amikor Jézus mezei és házi foglalatosságot említ, egy férfiakra és egy nőkre jellemző mozzanatot. Az élet végső perspektívája mégis egy találkozás: találkozás a szent és igaz Istennel, a visszatérő Jézussal. Az élet csak részben öntudatlan körforgás. Szeretnénk tudni, ízlelni is az értékeit.

Az Úr visszatérését várva lassan megváltozik az életünk. Átalakul az értékrendünk. Szeretnénk olyan életet élni, amelyben megnyugodhat rajtunk az Úr tekintete, és ha meg is kell minket tisztítania, ez a tekintet nem semmisít meg, inkább megnyit és életre kelt. Szeretnénk annyira éberek lenni, hogy tetteinkben és szavainkban már most magunk mellett tudhassuk Istent, már most értékeljük ajándékait, amelyeknek teljes valóságát csak a végső napon értjük meg.

/Forrás: Vatikáni Rádió/

Megosztás