Örömében eladta mindenét – Évközi 17. vasárnap

Örömében eladta mindenét - Évközi 17. vasárnap

Máté hét példabeszédet gyűjtött egybe a mennyek országáról az evangélium 13. fejezetében. A Hegyi beszéd, majd a tanítványok küldetéséről szóló beszédek után ez a harmadik tematikus egység, amely maga is egyfajta elbeszélés az elbeszélésen belül. A tanító Jézus új meg új képekkel vonzza hallgatóit. Egymásba fűzi szavait, egymásból bontja ki képeit. Előbb a nagy népsokasághoz szól, aztán csak a tanítványokhoz. Nem titkos világba, elzárt kertecskébe vezet, mégis igaz, hogy a mesterrel időzve, őt jobban megismerve az „ország” valósága is jobban feltárul.

A mennyek országa, ez a Jézusban és Jézus körül már itt a földön kezdődő csoda, egyszerre ingyenes ajándék és mindennél drágább vállalkozás. A példabeszédek eddig azt hangsúlyozták, mit tesz Isten, milyenné teszi ezt az országot, illetve milyen az az ember, aki egyáltalán felfedezi ezt az új lehetőséget (vö. Mt 13,1-23). Az ország belső dinamizmusáról volt szó, amely olyan, mint a fává terebélyesedő mustármag, vagy mint a kovász, amely az egész kenyeret átjárja (Mt 13,31-33).

A földbe rejtett kincs és az igazgyöngy meg a kereskedő példázata csak kissé változtat ezen az alaphelyzeten. Ezek is azt mondják, hogy az ember, aki kincset talál, örömében cselekszik, vagyis magától értődően, szinte mérlegelés nélkül, mert magával ragadja a nagy lehetőség, s ugyanígy a kereskedő is. A nagy érték, amelyet felfedeznek, a Jézussal való találkozás, a belé vetett hit belső világossága. A példázatok visszatérő eleme és ezzel legfontosabb biztatása mégis a következő lépés: „eladta mindenét, amije volt”, olvassuk kétszer, „és megvette” azt a földet, azt a gyöngyöt (vö. Mt 19,16-29).

Az ókori irodalom ismerte a földbe rejtett kincs történetét. Vágyakozva zsongták a hirtelen meggazdagodás meséit, elemezték a jogtudósok és a moralisták, vajon jog szerint kié a kincs, és mit kell tennie annak, aki rátalál, ha erkölcsösnek akar bizonyulni. Kiszínezheti a mi fantáziánk is, hogy mit keresett ott az az ember, vajon először járt-e arra, vagy már sok éve szántott-vetett, mire egyszer csak megkoppant az ásója-ekéje? – A gyöngy meg a zsidó irodalom kedves képe volt, jelképe a Törvénynek, a jó feleségnek, mindenféle értéknek, ami után az ember vágyakozik és kutat (vö. Péld 31,10; Jób 28,18). A mennyek országa nem a kincs és nem is a gyöngy. A példázat nem a dolgot azonosítja, hanem az emberben zajló folyamatot, a döntést, amelyre Isten titokzatosan és nagylelkűen képessé teszi a vele találkozót.

Jézus példabeszédei bevezetnek az ország titkába. Lehet, hogy a beszédek logikája is kiegészíti egymást? Ha jó föld vagyunk, megsejtjük Isten hatalmát, országának belső erejét, és egyre szabadabbá válunk attól, ami egyébként terhel és lefoglal, ami csak földi kincs, hír, gyönyör. Lehet, hogy van az életünkben ilyesfajta belső fejlődés, mégis úgy gondolom, mindez valahogy egyszerre is történik. Jézus mesél, időben fejti ki az ország titkait, de ez az ország már jelen van, benne mindenképpen, az ő szeme előtt, nagylelkűen odaadott, örömmel szétosztott életében biztosan jelen van. És jelen van Isten örömében is, aki egyszülött Fiát adta oda, hogy a világot megmentse (vö. Jn 3,14-16), aki utána ment az elveszett embernek, mint háziasszony az elveszett drachmának, pásztor az elveszett báránynak, és várta, hogy hazatérjen, mint az irgalmas atya a tékozló fiát (vö. Lk 15) – örömmel, csupa örömmel.

Talán ilyen is a mennyek országa, ilyennek látjuk majd mi is, ha egyszer Isten szemével szemlélhetjük.

/Forrás: Vatikáni Rádió/

Megosztás