Elmélkedés Nemzeti Ünnepre
„Roppant kínos ez a történet” – mondta nekem egyszer halálkomolyan az egyik német kolléga. „Miért?” – kérdeztem. „Mert egyáltalán nem egyezik azzal a képpel, amely bennem Jézusról él. Jézus, a jóságos, a szelíd, az irgalmas, aki mindenkit megért, aki mindent elnéz, megbocsát, és aztán tessék, itt ez az evangélium. 35 éves papságom alatt egyszer sem prédikáltam erről a szakaszról… Hogyha legalább egyezkedett volna velük egy kicsit, hisz előírás volt, amit tettek. Mondhatta volna nekik: „Keressetek egy olyan helyet, ahol a pénz csörgése nem zavarja az istentisztelet szentségét.” Akkor az ember jobban megértené. De nem, Ő kötelekből azonnal ostort fon, és mindnyájukat kiűzi a templomból… Roppant kínos…”
Mindenképp el kell mondanunk, hogy amit akkor a jeruzsálemi templomban a pénzváltók és a galambárusok végeztek, az valóban előírás volt. Minden zsidónak évente egyszer fel kellett mennie a templomba, ahol áldozati állatot kellett bemutatnia. Mivel azt nem hozhatta magával otthonról, a templom udvarában vette meg a kereskedőktől. Továbbá az is elő volt írva, hogy minden zarándoknak ki kellett fizetnie a templomadót. Ezt viszont csak templomi pénzben tehette meg. Ezért voltak a templomudvarban pénzváltók, hogy a különböző pénznemeket templomi sékelre váltsák. Tehát törvényes volt az egész. Hát akkor miért volt Jézus reakciója ilyen bántóan elutasító?
A tanítványok a kérdésre hamar megtalálták a választ a Szentírásban: „Emészt a buzgóság házadért” – mondja a Zsoltáros kétszer is az eljövendő Messiásról (Zsolt 69,10; 119,139). A Mestert, a Messiást, Isten házáért való példás törődés vezette tettében.
Csak ennyi? Nem, inkább magáért az Istenért való buzgóság emésztette Őt. Heinz Schürmann (1913-1999), a nagy szentírásmagyarázó, mondja is kommentárjában: Jézus szándéka az volt, hogy „érvényt szerezzen Isten istenségének”.
Sőt, miközben minden erejével a vallással való visszaélés ellen tiltakozott, megmutatta az ember igazi szabadságának titkát. Mert az igazi istenkép és az emberi szabadság szorosan összefügg egymással! Az Istennel való kapcsolatunkban ugyanis – a mai evangéliumi szakasz fényében – három nagy veszély leselkedik ránk:
- Letesszük Őt trónjáról – A Kivonulás Könyvében van az a részlet, amikor Mózes a Sínai hegyre megy, hogy Istennel szövetséget kössön, mire azonban 40 hosszú nap után visszatér, a nép már egy aranyborjút imád… És történelme során Izrael sokszor hajlongott bálványszobrok előtt. Illés idejében egyetlen igaz hiten lévő próféta nem maradt! A választott nép csak hajszál híján nem lett bálványimádó! És ebben a mai szakaszban is, mintha az áldozatbemutatás fontosabb lett volna, mint maga Isten! Mintegy bálvánnyá vált… Jézus számára mindenképp!
Hogy ma nincsenek bálványok? Igaz, de bálványistenek vannak! Mik azok? Luther Márton mondja a 10 parancsról szóló sorozatában: „Az a bálványistened, amin szíved csüng!“ Ami a szíved szabadságát elvette, életedet rabságban tartja: gondolataidat, érzéseidet, vágyaidat, kívánságaidat irányítja – az a te istened. Bálványistenség, amelyről azt hiszed, hogy ő az egyedüli, őt kell szolgálnod, neki kell áldozatot hoznod, feléje kell életedet irányítanod.
Ha így vesszük, manapság is nagyon sok bálvány van!
És ne gondold, hogy csak az a bálvány, amely előtt a terroristák hajlonganak: számtalan ártatlan emberéletet áldozva neki, barbár módon elrabolva, megkínozva, kivégezve őket…
Nem csak az a bálvány, amely előtt a politikusok egyike-másika hajlong: világelsőség, vagy a vélt régi dicső múlt visszaállítása reményében, kerüljön területekbe, anyagi áldozatokba, fiatal katonák életébe…
Nem csak az a bálvány, amelyek előtt a korlátlan szólásszabadság hívei hajlonganak: kikarikírozva mások szent érzelmeit is akár, azokon lábbal tiporva, mert nekik már semmi sem szent…
Neked is vannak bálványaid! A mindennapi dolgaid: a pénz, a munka, a szexualitás, a mások fölött való uralkodási vágy, ha előttük hajlongsz, ha szíved rajtuk csüng, s nem az igaz Istenen! Egy sikeres vállalkozó mondta: „Azt hittem, hogy egy vállalat tulajdonosa vagyok. És most, annyi év után azt kell megállapítanom, hogy a vállalat lett a főnököm.” És ez így megy az élet annyi dolgaival is…
Ki az ura életednek? Ki, vagy mi vezeti azt? Szenvedélyeid? A másoknak való tetszési vágy? A karrier? Vagy talán a munka a te istened? Mert csak az számít, amit teljesítesz? És mi lesz veled, ha már nem tudsz teljesíteni? Ki az ura az életednek? Talán a számítógéped megannyi kísértéseivel? Az egyik barátom programozó, bűnbánóan mondja: „Ha belemerülök a munkába, azt sem hallom, hogy a gyermekem sír mellettem…”
Ki uralkodik életed fölött? Melyik bálvány? Jézus azt mondja, Istené kell, hogy legyen az első hely. Ha szabad akarsz lenni, a többi bálványt űzd ki ostorral!
A második veszély az Istennel való kapcsolatunk terén az, ha Őt
- a magunk képére és hasonlatosságára formáljuk – A jeruzsálemi templomban ment az áldozat-ipar! Minden élethelyzetben más és más állatot kellett bemutatni. Sőt, az is elő volt írva, hogy milyen bűnért milyen áldozat kell Istennek. És mit szólt hozzá Isten? A papok azt hitték: tudják, mi tetszik neki, milyen Ő. Tudták? Tudjuk? Vajon nem önös érdekeink vezetnek bennünket, mikor azt mondjuk: „Ilyennek kell lennie Istennek!“, vagy: „Ilyen már azért csak nem lehet Isten!“, vagy: „Istennek ez ellen nem lehet semmi kifogása!“, vagy: „Ezt már azért csak nem fogja megengedni!” Nem kerüljüke messze ívben azokat a bibliai témákat, amelyek a magunk fabrikált istenképünkbe nem illenek bele? Hogyan is állunk azzal az Istennel, aki azt mondja: nem bocsát meg annak, aki nem bocsát meg embertársának? Hát azzal, Aki így szól: minden szavunkról számot kell adnunk, különösen a felebarátunk becsületében kárt tevőkről… Komolyan vesszük-e a poklot? A mennyországot? A megtérést? Az az érzésem, hogy nem egyszer úgy tekintünk a Szentírásra, mint egy kőbányára, amelyben a számunkra érdekes helyeket kitermeljük, a nekünk nem tetszőket otthagyjuk. Nem egyszer egy ún. képeslap-kereszténységet gyakorlunk, amelynek keretében negédes mondatokkal teleírkált szép fotókat ragasztunk a falra, a számunkra rázós részeket pedig egyszerűen elfelejtjük…
Pár évvel ezelőtt a Katolikus Egyházban másfélmillióan írták alá azt a petíciót, amelyben általuk fontosnak tartott struktúrreformokat követeltek, mint a papok házassága, a nők pappászentelése, a Rómától független liturgia. De senki nem volt hajlandó aláírni azt a másikat, azt kérte volna, hogy aláírója naponta elvégzi imáit, vasárnaponként szentmisére illetve istentiszteletre megy, és az üzleti életben becsületes lesz… Másokat változtatnánk meg, magunkat nem! Istent alakítanók a mi képünkre és hasonlatosságunkra, nem fordítva. De Jézus egyértelmű: ahhoz, hogy igazán szabadok legyünk, ostorral kell kivernünk a hamis, magunkfaragta istenképeket is!
A harmadik veszély az Istennel való kapcsolatunk terén az, ha
- Őt más istenekre cseréljük – Kevesen tudják, hogy 538-ban, amikor Kürosz király Babilóniából hazaengedte a zsidókat, a nép egy jó része úgy döntött, hogy helyén marad, ahol 70 éve sikeresen beilleszkedett. A hatóságok utasítására pénzt adtak az új telepesek megsegítésére, de ők maradtak. Nem hangoztatták származásukat, s átvették az Istár- illetve a Zarathusztra-kultusz elemeit is, hogy annál jobban azonosuljanak a perzsa birodalom lakóival. Az igaz Istent más istenre cserélték. És fel is szívódtak…
A mai evangélium utolsó mondata, ha figyelted, érdekes dolgot mond: „Amikor Jeruzsálemben volt Húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodajeleit, amelyeket művelt. De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, s mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.” Miért nem bízta magát rájuk? Mert tudta, hogy csak csodáiért hisznek benne. És, ha nem lesznek csodák, elfordulnak majd tőle… Úgy is történt!
Nincs új a nap alatt! Komoly felmérésekből tudjuk, hogy manapság is nagyon sokan vannak, akik csak a különleges dolgokat keresik a vallásban, ezért a világvallásokat egyfajta önkiszolgálóknak tartják, hogy azokból egy saját vallást állítsanak össze. Egy kis hinduizmus, egy kis buddhizmus, egy kis kereszténység, egy kis lélekvándorlás, egy kis asztrológia, egy kis ezotéria – és kész van a testre szabott istenképem, az én vallásom! Ez is romláshoz vezet! Mert ha torzul az istenkép, viszonylagossá válik a jó és a rossz, elvész az erkölcs – és vele vész az ember szabadsága!
Ezt vette helyesen észre és tette szóvá a luteránus egyház brémai lelkipásztora, Olaf Latzel. Egy hónappal ezelőtt a különböző vallások összemosása ellen prédikált. A hívei lakásán a komódon álló Buddha-szobrokról azt mondta, hogy azok bálványok, el kell vetni őket; a talizmánok és Voodoo-kulcstartók sincs mit keressenek zsebeinkben, a keresztényeknek ma is komolyan kell venni az első parancsot: „Csak egy igaz Isten van!” Mert csak Ő képes bennünket igazán szabaddá tenni!
És itt cseng össze az 1848-as forradalom a mai evangéliummal. Annak egyházi képviselői nemcsak hű hazafiak, de a szabadság komoly elméleti megalapozói is voltak. Most csak egyiküknek, Erdélyi Ferenc veszprémi lelkésznek a prédikációjából hadd idézzek egyetlen egy mondatot. Először is leszögezi, hogy a világi szerzők nem egyszer a szabadságot szabadosságként értelmezik. A vallásos ember azonban ezekben a forradalmi időkben is azt nézi, mit tanított Jézus a szabadságról? ,,Az igazán szabad, ki azt, amire teremtve van, kényszerítés nélkül, önként megteszi. Az ember pedig az igaz Isten megismerésére, az igaznak és jónak megtételére és az erkölcsre van teremtve.” Ez az igazi szabadsága!
Testvér! Ha tehát nem akarsz rabszolga lenni, mondja Jézus is, akkor ne cseréld fel az igaz Istent más istenekre!
- Befejezés
A fiatalon meghalt Friedrich Hebbel (1813-1863) német írótól származik a mondás: „Sokan nem hisznek semmiben, de mindentől félnek“. Micsoda találó megfigyelés. Körülöttünk csökken a hit, s egyre nő a félelem. Szerintem a kettő között szoros összefüggés van. Amilyen mértékben templomaink kiürülnek, olyan mértékben telnek meg a pszihológusok és pszihiáterek várószobái a félelemtől gúzsba kötött emberekkel. Tübingen 70 ezer lakossára például 200 pszihológus jut…
Miért volt fontos Jézusnak a mai evangéliumban, hogy Istené legyen az első hely az életünkben – tettem fel a szentbeszéd legelején a kérdést? Azért, hogy egyenesen, felemelt fejjel járjunk; igazán szabadok legyünk; csak az igaz Isten előtt hajoljunk meg, és semmitől se féljünk!
Ha magamból minden más istenséget és bálványt ostorral kiűzök, ha Istent nem próbálom meg a magam képére és hasonlatosságára formálni, és ha Őt nem cserélem fel, akkor ilyen szabad, félelem nélküli ember leszek.
És ez megéri a fáradságot.
Nem?
Legutóbbi elmélkedések
Húsvét 3. vasárnapja – Biberach – 2024. április 13.
2024. április 14
Húsvét 2. vasárnapja – Schwäbisch-Gmünd – 2024. április 7.
2024. április 07
Húsvéthétfő – Ulm – 2024. április 1.
2024. április 02