Mindenekelőtt – Évközi 8. vasárnap

Mindenekelőtt - Évközi 8. vasárnap

Máté a Hegyi beszédben gyűjtötte össze Jézus erkölcsi útmutatásának javát. Tanulságos megfigyelni három nagy témáját: egymást követi a felebaráti szeretet, a vallásos cselekedetek és az anyagiakkal való helyes bánásmód. Gyakran halljuk, hogy minden azon múlik, mennyire szeretjük embertársainkat. Mások a vallást helyezik előtérbe, azt hangsúlyozzák, hogy mindennek alapja az Istennel való kapcsolat minősége. A gyakorlatias elveket vallók meg talán azt, hogy a belső hozzáállást önmagában nehéz megváltoztatni, de lemondással, egyszerű életstílussal olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amelyek átalakítanak.

Máté úgy figyelmeztet az anyagi javakkal való helyes bánásmód fontosságára, hogy azt mindjárt az Isten szolgálatához köti: „Senki sem szolgálhat két úrnak…” A mammon eredetileg arám szó, és a jelentése egyszerűen „vagyon”. Amikor valakinek az lesz a mindene, hogy a foghatót, a számolhatót gyarapítsa, amikor a pénz meg a vagyon gravitációja határozza meg gondolatait, döntéseit, életének egész irányulását – akkor a mammon megszemélyesül, szinte istenséggé alakul, bálvánnyá, amely az igaz Isten helyét foglalja el. Jézus éppen ennek az ellenkezőjét akarja elérni, ezért mondja: „Ti mindenekelőtt az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket – mármint a földi élethez egyébként szükséges javakat – megkapjátok hozzá.”

A Hegyi beszéd sokféle témát említ, de valójában többször ismétlődik benne néhány fontos mozzanat. Jézus most is arról az „igazságról” beszél, amely az őt követők életének igazsága, egyfajta erkölcsi tisztaság, amely az Istennel való találkozás örömétől ragyog. Ez az igazság elsősorban az osztozás igazsága, olyan életrend, amelyben sikerül nagylelkűen az Ország, vagyis a közös jó szolgálatába állítani az anyagi javakat is. Jézus a Hegyi beszéd kezdete óta beszél erről a nagyobb igazságról (vö. Mt 5,20), amely az egyes ember szeretetben fellelt életigazsága, másrészt viszont egy osztozó közösség belső rendje is.

Jézus most is arra a bizalomra apellál, amellyel követői a „mennyei Atyában” bíznak, az ő gondviselésének tapasztalatából élnek. Ez a mennyei Atya a teremtő Isten, aki legkisebb teremtményei, az ég madarai és a mezők liliomai iránt is gondviselő és találékony szeretettel viseltetik. Nemcsak a szükségeset adja meg nekik, hanem a szépséget, a lét teljességét, olyanféle többletet, amelyre a leggazdagabb ember sem képes magától. „Bizony mondom nektek, Salamon dicsőségének teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül” – mondja Jézus. Ezekben a képekben ismét megízleljük Jézus pedagógiáját, mindenki felé való nyitottságát: szavai az evéssel-ivással, öltözködéssel kapcsolatban elemi szükségleteinket érintik; a mezei munka, a gabona begyűjtése inkább a férfiak dolga, a szövés-fonás, a liliomok öltözködése és szépsége viszont inkább a nőket döbbentheti rá Isten gondoskodásának valóságára.

A mennyei Atyában hívő ember egyfelől tapasztalatból él, józan rend szerint. Csak Istennek érdemes szolgálni, a mulandó vagyonnak nem; az élet több az ételnél, a test több a ruhánál; a mai nap gondja fontosabb a holnap lehetőségénél; az emberek fontosabbak és mélyebben átélhetik Isten gondoskodását, mint az állatok és a növények.

Az ember manapság nemcsak a holnap miatt aggódik, hanem különös módon aggasztja a múlt, a „tegnap” is. Sebhelyeinket, csalódásainkat, sőt bűneinket mutatjuk egymásnak, és a jövőbe tekintve azt kérdezzük, egyáltalán mit tehetünk, hogy ne ismétlődjön meg annyi tragédia? Jézus szerint mindenekelőtt az Isten országát kell keresnünk. Amikor erre a szeretetben elrendezett életre vágyakozunk, rádöbbenünk, hogy a mindenható Isten szelíden már kezébe vette életünket.

/Forrás: Vatikáni Rádió/

Megosztás