Karácsony éjjel: Martos Balázs atya elmélkedése a karácsonyi éjféli misére

Karácsony éjjel: Martos Balázs atya elmélkedése a karácsonyi éjféli misére

Jézus születésének történetét legrészletesebben Lukács evangélista írja le. Ezt a történetet ismerjük valószínűleg mi is a legjobban: József és Mária útját Názáretből Betlehembe, a kisdedet pólyában, jászolban, azután az angyal és a pásztorok találkozását a fénytől ragyogó éjszakában.

Lukács elbeszélése előbb nagy léptekkel halad előre, azután lelassít és megdöbbent. A szakasz első felében Augustus császárról, Kirinusz helytartóról, Názáretből Betlehembe tett utazásról, a születés várható, majd elérkező idejéről van szó, s az olvasó csak egyetlen mondat erejéig pihenhet meg a jászol mellett. Akinek megvan a képessége, hogy türelmesen történetet meséljen, beavat abba a látásmódba, ahogyan ő látja a világot. A szavaival mintegy kézen fog, bevezet a saját világának kellős közepébe, amelynek díszletét éppen most festi, a szemünk előtt. Díszlet a császár, akitől sokan békét vártak, s akit kortársai „megváltóként” ünnepeltek. Díszlet a szíriai helytartó, akivel valójában megkezdődik a nép, Izrael népének végső leigázása, az a történelmi folyamat, amely valamikor az evangélium megírásának idején, Lukács napjaiban teljesedik be Jeruzsálem szinte teljes megsemmisítésével. Ebben a békétlen és vészterhes világban, vándorként – igaz, a valaha élt zsidó nagykirály, Dávid városában – megszületik a gyermek.

Lukács még mindig a díszletet, a hátteret rajzolja. Pólya és jászol – két ecsetvonás, voltaképpen lényegtelen részletek. A Biblia világában talán felidézik a gyermek valódi emberségét (vö. Bölcs 7,4-5), a születés egyszerű körülményeit. Jeremiás prófétánál a nép egyszer számon kéri Istent, miért olyan, mint egy idegen, aki szálláson, ma azt mondanánk, „szállodában” éjszakázik (vö. Jer 14,7). Íme, most megérkezett az Úr a népe közé?

Ahogy Lukács mesél, furcsa mód a születés is díszletté, vagy inkább háttérré változik. Persze, enélkül érthetetlen és értelmetlen volna a történet maga. Az eseményt meg kell nevezni, de a bibliai elbeszélésekben gyakran a reakcióból értjük meg valamelyest, mennyire fontos, ami történt. A születés titok marad, ahogy minden ember számára titok az élet, főleg a saját élete és születése. Amikor Lukács egyetlen mondattal megemlékezik Jézus születéséről, már hiszi az ő feltámadott jelenlétét. A születés vissza nem hozható tény, megismételhetetlen ajándék – a hatása, a gyümölcse, a jelentősége mégis megvan, itt van. Hát nem pompás díszlet számunkra is Jézus születése minden karácsonykor? Ám ha ez nem lenne valóságos háttere életünknek, ünnepünknek, bizony, csak hazugság lenne minden, amit ilyenkor egymásnak mondunk és papolunk.

Csak most jött el az elbeszélés nagy pillanata. Az Úr angyala, a régen várt, mégis meglepő jó hír angyala, megjelenik a pásztoroknak, sőt egész angyalsereg dicséri Istent. A csendes emlékezés megélénkül: felragyog az Úr dicsősége. Angyal szól: Ne féljetek, örüljetek, ti és az egész nép, megszületett a Megváltó. Hasonlóképp adta tudtul Máriának Jézus születését Gábor angyal (Lk 1,26-38), és ugyanő így beszélt Keresztelő Jánosról Zakariásnak a templomban (Lk 1,5-23). Isten most a pásztorokat, és rajtuk keresztül az egész népet avatja be a titokba, amit véghez akar vinni. Készítsék örömre a szívüket, ismerjék fel a gyermek születésében a jelet, a megváltás, a szabadulás, az ég és föld találkozásának jelét.

És mi hányféle útról érkezünk ide, a karácsonyi éjszakába? Csak jöjjön elénk valaki, csak lépjen ide, és hirdesse jó szóval, ajándékozó jelenléttel, hogy megszületett a Megváltó!

/Forrás: Vatikáni Rádió/

Megosztás