Jézus nevében – Szűz Mária, Isten anyja ünnepére

Jézus nevében – Szűz Mária, Isten anyja ünnepére

Újév napja a polgári év kezdete, a béke világnapja, ugyanakkor Jézus születésének nyolcadnapja, Szűz Mária istenanyaságának főünnepe. Az ünnep evangéliumában a betlehemi pásztorok hódolatáról és Jézus névadásáról olvasunk.

A történetet először is átjárja a beteljesedés tapasztalata. Az elbeszélésből első hallásra semmi újat nem tudunk meg, inkább csak megállapítják benne, hogy minden úgy történt, ahogy előre megmondatott. A pásztorok megtalálják a gyermeket, ahogy az angyal mondta nekik, s ő később azt a nevet kapja, amit az angyal előre mondott Máriának. Ahol sorra beteljesedik, azaz más értelemben be is fejeződik minden, magától születik a kérdés: mi történik ezután? Vajon most mi következik?

A jelenet kissé olyan, mint később egy-egy csoda elbeszélése az evangéliumban. Az emberek odasereglenek Jézus köré, látják a jelet, végül dicsőítik Istent az ő hatalmáért és hűségéért. A pásztorok is eljönnek, majd ismét hazatérnek, vagyis visszatérnek mindennapi foglalatosságaikhoz, de most már magukkal viszik a csodajel emlékét, és dicsőítik Istent. Lelkes tanúságtételük, ahogy mindenkinek beszélnek a gyermekről és az angyal üzenetéről, majd meg hazatérésük és reménykedő életük, példa a keresztény közösség számára. Húsvét és Pünkösd után az apostolok és tanítványok élete is abban áll majd, hogy otthonaikban és missziós útjaikon felfedezik az Úr ígéreteinek igazságát. Várják a Szentlélek eljövetelét, Máriával együtt, azután elindulnak a világba, beszélni mindenkinek arról, amit láttak és hallottak.

A pásztorok sietős-lelkes látogatásával és tanúságtételével szembenáll Mária csendes jelenléte. Ő nem csodálkozik a pásztorok elbeszélésén, nem tőlük értesül a gyermek küldetéséről és méltóságáról. Lukács szavai szerint Mária nem a pásztorok elbeszélését őrzi meg szívében, hanem „ezeket a dolgokat”, vagyis mindazt, aminek részese lett, amit az angyal neki már külön is hírül adott, ami a születésben-szülésben teljessé lett, s ami most jó hírként útra kel. A pásztorok cselekszenek, lelkesen szólnak, Mária pedig hallgat, szívének bölcsőjében is ringatja gyermekét.

A Jézus körülmetéléséről és névadásáról szóló befejező mondat már átvezet az evangélium következő jeleneteihez: Jézust a szülei bemutatják a jeruzsálemi templomban, illetve 12 éves korában felzarándokolnak vele ugyanide (vö. Lk 2,22-52). Lukács hangsúlyozni akarja, hogy Jézus és szülei megtartották az ószövetségi előírásokat, az új a régiből nőtt ki, mint friss olajág az ősi törzsökön. Jézus neve azt jelenti: Jahve, Isten megszabadít. Eddig is Isten volt a szabadító – de mostantól Jézusban mutatja meg, hogyan.

Szeretnénk az újévet mi is Jézus nevében kezdeni. Búcsúzunk a múlt idő sikereitől és kudarcaitól – koloncainktól szabadítson meg az Úr, de engedje azt is, hogy az idő nemesítsen, nyerjen értelmet minden tapasztalat. „A Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj föl, és járj!” – mondja Péter a templom Ékes-kapujánál fekvő sántának (vö. ApCsel 3,1-10). Aztán roskadj térdre! – tennénk hozzá, ahogy Pál énekli: „Jézus Krisztus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban…” (vö. Fil 2,6-11).

Kelj föl, mint a pásztorok, tedd a jót, és engedd, hogy a tett is tápláljon téged! De térj be a szíved szentélyébe is, imádkozz és szemlélődj, mint Mária! Bizony, Isten terve élet, és nem halál (vö. Ez 33,11). Béke, és nem háború (vö. Zsolt 46,9). Istenre rátalálni, csodát látni – ez kiengesztel önmagunkkal, és bátorít, hogy szelíden és tisztán tekinthessünk egymásra is.

/Forrás: Vatikáni Rádió/

Megosztás