Hagyd ezt most! – Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Hagyd ezt most! - Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

A karácsonyi időt Urunk keresztségének ünnepe zárja le. Valójában mit ünneplünk ebben az eseményben?

Jézus keresztségének legfontosabb tartalma – ebben egyetértenek az evangéliumok – az ő istenfiúi méltóságának kinyilvánítása. Isten szózata hallatszik: „Te vagy az én szeretett Fiam…” (Mk 1,11), vagy Máténál: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17). Vitatható, hogy az utóbbi változat kit szólít meg, vajon az égből jövő hangot a körülállók is hallották, vagy sem. Egyesek szerint itt inkább olyasmiről van szó, mint pl. Izajás meghívásánál (vö. Iz 6,1-8), amikor valaki „belát” az égbe, „belehallgat” az égben, az Isten színe előtt folytatott beszélgetésbe. Isten mintegy az égi karoknak mutatja be megtestesült Fiát, rámutat, mint szeretett választottjára, ahogy a prófétánál a szolgáját bemutatta (vö. Iz 42,1): Ő lesz az, aki maradéktalanul betölti akaratát.

Máté evangéliumának összefüggésében valóban inkább úgy tűnik, hogy ez az első isteni szózat magának Jézusnak szól, s igazságát mások csak a későbbiekben ismerik majd fel. A színeváltozás hegyén éppen e szavakat hallják majd a tanítványok, a három beavatott (Mt 17,5). Nyilvánosan csak Jézus halálának pillanatában mondja a százados, hogy „ez valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54; vö. Mk 15,39), s ez lesz az alapja annak a hitvallásnak is, amelyet immár a tanítványok visznek és tanítanak az egész földön (vö. Mt 28,16-20).

Jézus legbelsőbb istenkapcsolata és istentapasztalata fokozatosan válik hozzáférhetővé, és fokozatosan lesz megosztható. Jézus keresztségében a velünk lakó, velünk járó Isten mutatkozik meg. A galamb módjára leszálló teremtő Lélek erejében gyógyít és tanít (vö. Ter 1,2). Megéli az Atyával való belső egységét, és a kísértésben is hű marad hozzá (vö. Mt 4,1-11). Jézus egész működésében ebből az Istennel való belső egységből kiindulva cselekszik, s valójában ebbe kapcsolja be az embereket is. A „keresztény” keresztség az apostoli kor értelmezése szerint Jézus halálához és feltámadásához köthető, nem a keresztségéhez. Jézus megerősítést nyer abban, ami és aki öröktől fogva, a keresztény pedig azzá lesz, és arra kap meghívást, aminek Isten megálmodta, amire meghívta, hogy szeretetében alapot vetve (vö. Ef 3,17) felnőhessen saját istengyermeki hivatásához. Ilyen közvetett módon nekünk is, rólunk is szólhat az a bizonyos égi hang: Ez az én szeretett gyermekem, akiben kedvem telik…

Hosszú út vezet addig, hogy igazán felismerjük Jézus egyedülálló méltóságát és ennek jelentőségét saját életünkben. Meglepetések és rácsodálkozások sorát éljük végig, mint Keresztelő János, akinek példáját Máté evangélista külön is részletezi. Jézus és János beszélgetését csak Máté írta le. Jézus sorra a feje tetejére állítja János elképzeléseit (vö. Mt 3,1-12), de közben őt magát nem szégyeníti meg, inkább arra hívja, hogy vele működjön. Jánoshoz kijött Jeruzsálem, Júdea, a Jordán egész vidéke – Jézus viszont Galileából, a pogányok vidékéről érkezik. János meghirdette, hogy eljön tűzzel keresztelni az, aki nagyobb és erősebb nála – erre eljön Jézus, hogy megkeresztelkedjék nála, magára vegye a bűnbánat jelét, együtt a többiekkel. Ahelyett, hogy elítélné a bűnösöket, Isten igazságát akarja megtenni, a szeretet „nagyobb igazságához” ragaszkodik (vö. Mt 5,20). Most még félreállítja Jánost: hagyd ezt – de később elfogadja bebörtönzött vértanúságát, vérkeresztségét. Mások megvallják bűneiket János előtt, mert remélik, hogy Isten a végső napon megbocsát nekik – Jézus azonnal feljön a vízből, bűnvallás híján pedig Isten tesz mellette tanúságot.

„Hagyd ezt most!” Semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől, amely Jézusban be akarja járni a világot.

/Forrá: Vatikáni Rádió/

Megosztás