Schultheis Éva: Vasárnaptól Vasárnapig…

Schultheis Éva: Vasárnaptól Vasárnapig...
szerkesztő

Vasárnaptól Vasárnapig

Virágvasárnappal kezdetét veszi nagyhét misztériuma. Néhány nap leforgása alatt óriási érzelmi hullámvasúton, a dicsőséges jeruzsálemi bevonulás után mélybezuhanás következik. Az Emberfia, aki hasonlóvá lett hozzánk, kiveszi részét örömből, szenvedésből, árulásból, gyötrődésből, bűntelenül és tisztán végigjárja minden emberi sorsok, “Via Dolorosáját”, majd halálba kergetve visszaadja az életet teremtő Atyjának….Eddig a történet első hét napja…..

Halálodat hirdetjük Urunk…. 

Az ember sorstragédiája hét nap elteltével befejeződni látszik…. Egy pillanatig elidőzöm a szenvedés és a halál árnyékában. Mintha egy vészjósló  halálhirdető pogrom foglya lennék. Sorsomból fakadóan leragadok és a pillanatból örökkévalóság lesz. Mintha nem akarnám elengedni, minta csak azért élnék, hogy lecövekeljek a siralom és a megpróbáltatások útján, a háborús híreket visszhangzó napi sajtó, kicsinyes politikusok civakodása, a polgárháborús, éhínségtől sújtott földrészek kálváriája mellett. Megbénulok a szomszéd betegségének híre hallatán. Idegesen ódzkodom halálos betegek ágyánál, sőt el sem jutok odáig. Persze mindeközben leginkább magamat sajnálom… mert a szenvedés és bajaim árnyékában, úgy gondolom, valaki megsajnál, valaki majd részvétet érez irántam is… A rossz hír szenzáció…..a rossz hír valahol kapaszkodó is, mert beszélgetésre, vitára ad okot, bizonyos értelemben szórakoztatóbb is.  A szenvedésben osztozunk, a szenvedést megtapintjuk, a kereszten függő Krisztussal maradéktalanul sorközösséget vállalunk, mert ezek a mi  hétköznapjaink. Erről árulkodnak a péntekenként keresztutat járó arcok, az olvasás közben megrendülő, el-elcsukló hangok…..sorolhatnám az érveket, de most tudatosan arra törekszem, hogy továbblépjek, hovatovább átvigyem, átugorjam értelmemmel továbbgondoljam a szenvedés értelmét

és hittel valljuk föltámadásodat….

És mégis…. Létezik egyetlen nap, ha úgy tetszik a nyolcadik, vagy akár a hét első napja, egy új vasárnap reggel, és megtörténik a csoda!

Mi ez a csoda? Igazából  nem tudjuk, mert ha tudnánk, fölösleges lenne minden további magyarázkodás. Ha tudnám, akkor a  fentebb idézett félmondatot, a hittel vallott föltámadásról sokkal lelkesebben mondanám, sőt sokszor ismételném, s nem csak azért, mert az úrfelmutatás liturgiájának részeként mondani illik. 

Annyi bizonyos, hogy valami gyökeresen megváltozik azon a hajnalon. A csodák birodalmába lépek. Megfejteném a titkot, de nincs összehasonlítási alapom. Hacsak…..a természetre hivatkozom…… az alig néhány nap alatt lezajló tavaszi rügyfakadásra, amely gyakorlatilag semmiből májust varázsolt a kertekbe….a kopár ridegség, fagy, csontig hatoló hideg, tar, dísztelen lombokon átnyargaló, süvítő szeleken túl feltűnik az első halvány fénysugár és az élet elindul diadalútjára…… A muzsika hangjára hivatkozom, mintha Dvorak Újvilág szimfóniájában is ugyanezt a lüktetést érezném, mintha valami túlvilági esemény jegyében született volna ez a zene. Az “Allegro con fuoco” dallama a magány, az egyedüllét, kísértések és a bűn útjáról végül belső csendbe torkoll, az én szavába kapaszkodva, meghallani igyekszik az Ő szavát…… S az Istennel való találkozás pillanatában megszületik a csoda. Saját egyéni feltámadásom. Szárba szökken a kegyelem, s diadalútját már semmi sem állíthatja meg. Ettől a pillanattól kezdve, másképp vélekedem életről és halálról….

amíg el nem jössz….

Árnyas, fénytől átragyogó erdőn ibolyavirágzásban gyönyörködöm, ” virágos úton át Valaki jön felém…”

Schultheis Éva

Share

Ajánlott bejegyzések