Schultheis Éva: Kívánság

Schultheis Éva: Kívánság
szerkesztő

Kívánság

December megtréfál, már nem is tudom hányadon állok.
Alig egy héttel korábban még napsütés tölt el. Lódulok is boldogan az erdő irányába. A patak partján az őszi avar vastagon és puhán terül el. Ruganyos léptekkel ereszkedem alá, a közelben friss fenyőfák zöldje villan. Gyors mozdulattal lemetszek néhány ágat és elmélázom…

Karácsonyváró hangulat, adventi koszorú, tavasz, örök ragyogás….nehéz eldönteni merről fúj a szél. A természet gyors hangulatváltása kihat rám. A tavasz és a nyár, az örök napsütés ígérete az utolsó, amit semmi áron nem tudok elhessegetni…

Futás közben ide-oda rakosgatom a letördelt fenyőágakat, úgy érzem magam, mint a bűvös erdőbe kikergetett lányka, gyermekkorom kedvenc mesehősnője, akit a tizenkét hónap, közülük is leginkább április végül megszánt és december ellenére hirtelen tavaszi pázsitot, hóvirágos tisztást varázsolt, mert így kívánta a lelketlen mostohaanya és a féltestvér.

Várakozás, vágy, kívánság, örök emberi szükségletek, amelyek nyilván leginkább racionális, sokszor viszont teljesen irreális igényekből fakadnak. Jó esetben, egy többé-kevésbe ideális, élhető, kellemesen meleg burkot kívánunk magunknak, ahol nincs szenvedés, betegség, csak csupa jó  dolog, kedves barátok, jókedvvel eltöltött órák, érdemi munka, amelyben általában azzal foglalkoznánk, amit leginkább szeretünk…

Még folytathatnám személyre szabottan, kívánság-orientáltan, ehelyett viszont inkább veszek egy nagy levegőt és átirányítom léptemet arra bizonyos képzeletbeli, fenyőfákkal szegett, zöld rétre.

A Megváltó érkezése előtt időszak belső lelki tisztás, a csend, a puhaság, a befelé fordulás, a nyitott és csukott szemmel való álmodozások ideje. Ebben a röpke pár hétben még erőteljesebb a tökéletes élet utáni vágy, ugyanakkor sérülékenyebb is, hisz az évek múlásával a felnőtt ember szeméből a gyermeki ragyogás és a képzelet szülte csoda fantáziátlanná, íztelenné válik. Noha mi, szülők igyekszünk gyermekeinket megtartani ebben a tökéletességben, mi magunk nagyon nehezen találunk vissza a tisztaság örömforrásához.

Mennyire más a várakozásban eltöltött órák és percek izgalma, ha boldog beteljesülés követi? S ha vajúdással, türelmetlenséggel teli? Ha pontosan tudom, mit akarok érezni, de sajnos vágyakozásom egyetlen pillanat alatt semmivé foszlik, mert hát édes Istenem, itt vannak ezek a másfajta várakozások is, kórtermek előtti aggodalmaskodás, a féltés, a szorongás. Mi van, ha minden bizakodásom, titkos kívánságom ellenére, más hírt hallok a szeretett társról, pont a  karácsonyi csodavárás kellős közepette? Az élet legnagyobb paradoxonja ez, amelynek megértéshez valóban csodák birodalmába kell visszatérni.

A mesebeli, eltévedt lány sok bolyongás után végül hazatalált.  S hogy mit tanult meg a kívánságokról, miközben az erdő sűrűjében bolyongott? Mindig van kiút! Akkor is, ha hiábavalóságnak érezzük mindazt, ami miatt elindultunk. S ha mégsem vezetne út? Akkor épp ott van ránk szükség, az élet-erdő sűrűjében. Nem lehet nem észrevenni a minket megtartani akaró kisebb-nagyobb csodákat, mert a legreménytelenebb helyzetben is működik a Gondviselés.

Merjünk visszatalálni a jókívánságok birodalmába, kívánjunk merészet másoknak és magunknak…!

Ma reggel örvendetes tényként nyugtázom, hogy ismét szállingózik a hó, s máris feldereng bennem  egy rég elfeledett gyermekkori kívánság…

 

Schultheis Éva

2017 advent 3. vasárnapján

Share

Ajánlott bejegyzések