Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc
szerkesztő

Főtisztelendő Plébános Atyák!

Tisztelt Főkonzul Úr!

Tisztelt Ünneplő Hallgatóság! Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján! Először is szeretném megköszönni a felkérést a megemlékezésre.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóját együtt ünnepli Magyarországgal az egész világ. Biztató és felemelő, hogy van egy megemlékezés, amellyel mindenki azonosulni tud, nincsenek ellenvélemények és fenntartások. 1956 hőseinek mindenki tisztelettel adózik. Hatvan év távlatából, a szovjet kommunista világrendszer bukása után, immár tisztán kirajzolódik a magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentősége.

Az 1956-os forradalom mára igazi történelmi eseménnyé vált. A magyarok nagy része, különösen a fiatalabb generációk, jómagam is, már csak a történelemkönyvek lapjain, nagyszülők, szülők visszaemlékezéseiben és ilyen ünnepi beszédekben találkoznak 1956-tal. Nem múlhat el a magyarból az a szívszorító érzés, mikor a saját történelméről hall és tanul.

Október 23-a több kellene, hogy legyen, mint egy fejezet a történelemkönyvekben, vagy egy pirosbetűs ünnep a naptárban. Az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozott, amikor szinte az egész ország egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében.

  1. október 23-án a magyarok a szabadságot választották. Ezáltal egy egész nemzetnek kínáltak reményt és méltóságot.

A magyarok hatvan évvel ezelőtt felkeltek és azt mondták: szabadság nélkül ez élet tűrhetetlen. A kommunista terror ellen kelt fel a magyar nép, ezért volt ez forradalom. Több mint száz év elteltével, még mindig az 1848-as márciusi ifjak követeléseiért, például szólásszabadságért, harcba szállva.

Együtt dobban meg az ország szíve ’56-ban azért, mert a végsőkig elkeseredett nép úgy érezte, most lehetne távozásra kényszeríteni azt a bizonyos külső erőt, a szovjet impériumot, melynek ágyúcsöveit a nemzet hátába nyomta a nagyhatalmi rendezés és a kommunista terror a II. világháború után. Ettől lett ’56 „szabadságharc” is. Ezért van az, hogy így helyes róla beszélni: „az 1956-os forradalom és szabadságharc”. Magyarország két nap alatt átlépett a jövőbe, és magával vitte egész Európát. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép nyíltan fellázadt az önkény ellen, s bár győzni akkor nem tudott, de gyógyíthatatlan sebet ejtett a legpusztítóbb zsarnokság testén. A vén kontinens szeme kipattant, mint egy súlyos kór lázálmából ébredő beteg. Szempillantásnyi idő alatt megvilágosodása támadt. A kommunista diktatúrával együtt élni nem lehet.

60 évvel ezelőtt vér folyt Magyarországon. Diákok, pedagógusok, mérnökök, családapák, katonák, egyszerű emberek vére! Az életüket áldozták a szabadságnak, nekünk, a jövőnek! A szabadságvágy elnyomta a félelmet, az igazságérzet elapasztotta a könnyeket. A magyar emberek az egész világnak mutatták meg, hogy a szív, az összetartozás és a haza mire is képes.

1956 hőseinek öröksége olyasmi, amiért ma mindannyiunknak hálásnak kell lennünk.

Tisztelt Emlékezők!

1956 hősei, a pesti srácok, az ifjak és idősek felismerték az összefogás és a magyar szív erejét. Nem kérdeztek, nem kérkedtek, nem akartak mást, csak egy független, szabad magyar hazát. Kulcsszavaik pedig ma is füleinkben csengenek: egységesség, testvériesség és szeretet! Mindez összekötötte a fővárossal a vidéket, a diákot a munkás emberrel, a nemzetőr honvédet az értelmiségivel, a pesti srácokat a megbélyegzett polgárokkal! Erről tanúskodott a teherautókon szállított élelemosztás, az állandó véradás, a kilőtt kirakatok mögött ki nem rabolt bolt, vagy az érintetlen becsületkassza! De tovább sorolhatnám azokat a tényeket, amelyek jellemezték a mi magyar októberünket!

Minden forrás azt igazolja, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult, mert végre, hangosan és nyilvánosan, kimondták az igazságot.

Október hónap talán a magyar történelem legtragikusabb hónapja. Ennek ellenére azonban október 6. és október 23. a nemzetté kovácsolódásunk és magyarságtudatunk bástyája. Mert az emlékezés fáj, ám erőt ad. A múlt olykor véres, azonban hittel tölt el! 60 évvel ezelőtt végül győzött a nagyobb, a kegyetlen, a hatalmasabb. De soha nem tudja tőlünk elvenni azt, hogy a magyar magyar, a nemzet nemzet, a haza haza maradt!

1956-ban a magyarok változást akartak, le akarták váltani a szovjet hatalmat, helyre akarták állítani az igazságon és a szabadságon nyugvó törvényes rendet. A forradalom alapkövetelését az egész nemzet osztotta: vissza kell szerezni Magyarország függetlenségét. Az önkényuralom helyett szabadságjogokat, önrendelkezést, szabad választásokat akart mindenki. Az 56-os forradalmárok valójában Magyarország jövőjéért harcoltak, a maguk jövőjét, és a mi jelenünket építették. Ezért válhattak nemcsak a magyar, de az egész világ szemében is hősökké.

A magyarság történelme során mindig elérkezik az a pillanat, amikor új, mélyebb összefüggésben jelennek meg a múlt eseményei. A hősök útján, a magyar nép tehetségéből és hitéből fakadóan mindig eljutottunk oda, ahonnét a múlt minden lépése értelmet nyert, és ahonnét a folytatást is megláthattuk. Halljuk hát meg a hősök szavait! Tiszteljük meg őket azzal, hogy megfogadjuk üzenetüket: egységesség, testvériesség, szeretet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelmi igazságtalanság ellenére is az 1956-os forradalom a szabadság és a demokrácia forradalma volt. Így tehát 1956. október 23-a a szó legigazibb értelmében volt forradalom. A tettek forradalma és a gondolatok forradalma volt. Ez a nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelem napja.

Október 23. ma már nem csak a forradalom emléknapja, hanem ténylegesen a magyar szabadság ünnepe is! Már 1956-ban megfogalmazódott a teljes nemzeti szuverenitás igénye, végül 1989. október 23-ig kellett rá várni. A mai napon a szabadságot ünnepeljük, amelyet féltenünk, óvnunk kell ma is. Sokan az életüket adták Magyarország szabadságáért, tartozunk nekik annyival, hogy míg élünk, és míg világ a világ óvjuk, féltjük és teljes tartalmában megőrizzük!

Bár sokáig próbálták tagadni, meghazudtolni, és elnyomni, azonban 1956-nak mára megvannak a szimbólumai, a jelképes helyei. A Műegyetem aulája, ahonnan október 23-án a tüntető menet elindult, a Bem szobor, ahová érkezett. A harcok híres helyszínei, amelyekről minden magyarnak 56 jut eszébe: a Széna tér, a Corvin köz, a Kilián laktanya. A közismert jelszavak. S mindenek előtt a lyukas zászló. Hihetetlen érzés belegondolni, hogy 60 évvel ezelőtt ez a zászló tényelegesen a forradalom jelképe volt!

Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel szabadságukat, életüket, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2016-ban egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Share

Ajánlott bejegyzések