A karácsonyi csomag…
szerkesztő Tibor atya
A karácsonyi csomag
Röviddel karácsony előtt történt, még káplánkoromban.
Mint minden nagyobb ünnep előtt, ezuttal is meglátogattam a betegeket.
Az egyik öregotthonba is elmentem. Az ajtóban a postással futottam össze, akit a szentmiséről ismertem. „Na, János, örültek magának?” – kérdeztem tőle. „Meghiszem azt” – válaszolta, – „majdnem mindenkinek hoztam valami szépet. Levelet vagy csomagot. Na, Isten áldja, tisztelendő úr!” – mondta mosolyogva, és kerékpárjára pattanva elhajtott. Én is felszaladtam a nagy lépcsőn és vettem sorba a szobákat.
Már valamennyi öreget és beteget végigjártam, csak Kovácsné maradt még hátra. Öt gyermeket nevelt. Mind kitanult. Az egyikre különösen büszke volt. A kisebbik lánya igen magasra vitte a kommunista ranglétrán. Kopogtattam. Semmi válasz. Már rosszat sejtettem, mert bár tudtam, hogy egészséges, de milyen egészséges lehet egy 76 éves idősebb nő… Mielőtt azonban az ügyeletes orvoshoz rohantam volna, gondoltam, hogy még egyszer megpróbálom. Az erősebb kopogásra végül is egy halk hang válaszolt: „Tessék!” Hallottam szipákoló hangján, hogy sírását próbálja palástolni. Amikor beléptem és ránéztem, akkor már láttam, hogy valóban sírt…
Előtte az asztalon egy nagy csomag feküdt – kibontva. Igen gazdag tartalmú csomag volt. Minden volt benne: kávé, szalámi, déli gyümölcsök, csokoládé, hajszesz, kölni víz, egy házicipő, meleg holmik, karácsonyfadíszek, minden, amit az ember el tudott képzelni.
Kovács nénit azonban ezek egyike sem vidította fel. Arcán hiába kerestem a boldogságnak vagy az örömnek a leghalványabb jelét is. Sőt! „Kovács néni!” – szólítottam meg vidáman, „hogyan vághat ehhez a szép karácsonyi csomaghoz ilyen szomorú arcot? Hisz nézze, mennyi minden van benne!”
Kovács néni erre szomorúan rám nézett, és csak ennyit mondott: „De hiányzik belőle a szeretet!”
Majd keserűen elkezdett a családjáról beszélni. Elmondta, amit azelőtt olyan szemérmesen és szégyellősen elhallgatott, hogy mennyit takarékoskodtak fiatal házas korukban a férjével, hogy a gyermekeiket kitaníthassák. Éveken keresztül nem engedhették meg maguknak, hogy valami drága dolgot vegyenek, nem is beszélve arról, hogy szabadságra, a Fekete-tengerre menjenek, mint annyian mások. Férje három váltásban dolgozott, ő kettőben: nappal a téeszben, éjjel pedig előbb lámpafénynél, majd miután a 60-as évek közepén bevezették falujukba is az áramot, villanynál varrt, hogy az öt gyermeke semmiben se szenvedjen hiányt. A legnagyobb fiú orvos lett, a fővárosba költözött. Pénzt küld ugyan neki, de évente csak egyszer látogatja meg őt. A második gyerek, egy lány Temesváron él, az egyik gyár főkönyvelőnője. Írogat néha, de azt mondja, nagyon elfoglalt, nem tud jönni. Ugyanígy a másik két fiú is a Regátban. „Az egyik mintha teljesen megfeledkezett volna rólam” – szakadt fel belőle keserűen. Ezt a csomagot a legkisebb lánya küldte a Kolozsvárról, ő, a magas beosztású párttag, akire nekem olyan nagyon büszke volt… „A büszkeség azonban csak látszat” – mondja szipogva. Tudja ő, hogy a csomagot a titkárnőjével csomagoltatta be, a karácsonyi üdvözlőlap egy giccses semmitmondó kártya, hátlapján csak ennyi áll: „Lányod, Ilonka és vejed Feri.” Semmi több. Semmi személyes, semmi arról, hogy hiányzik nekik, vagy hogy szeretnék meglátogatni, mint ahogyan arról sem esik egyetlen egy szó sem, hogy jöjjön ő fel Kolozsvárra, és töltsék együtt a karácsonyi ünnepeket…
Befejezte. Most már sűrűn peregtek arcáról a könnyek. Kezem fejével lágyan letöröltem. Nem is vette észre…
Mielőtt – a szentáldozást követően – egy pár suta vigasztaló szó után halkan távoztam volna, a szemem ismét a csomagra tévedt. Még ott volt az ajándékok mindegyikén a címke, hogy „anyuka” lássa, mennyit adott ki érte a lánya. Kovács néninek igaza volt: „De hiányzott belőlük a szeretet!”
Most értettem meg példából is, hogy a legszebb és legdrágább ajándékok semmit nem érnek és semmi örömet nem okoznak, ha nincs melléjük a szeretet is becsomagolva. És, hogy a legszebb ajándék egymásnak – Jézusunk születése óta – mi lehetnénk!
Ezt kellene nekünk is végre – és nem csak ma – megszívlelnünk!
Vagy nem?
Ezekkel a gondolatokkal kíván minden kedves Hívének és Olvasójának kegyelem- és szeretetteljes Karácsonyt, valamint áldásos, békés, boldog Újesztendőt,
Imre atya
Stuttgart, 2017 Karácsonyán.
Ajánlott bejegyzések
Húsvét 3. vasárnapja
2024. április 13
Nagypéntek
2024. március 29
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje
2024. március 28