A bizalom…

A bizalom...
szerkesztő

A hit lényege a bizalom…

Nagy ünnepnap van. A meghívottak mosolyogva köszöntik egymást, majd beszédbe elegyednek. Te ott állsz kicsit félrehúzódva. Nem ismerlek, ezért odamegyek hozzád, bemutatkozom és köszöntelek. Kérdezem, honnan jösz? Mondod, hogy új vagy és csak pár hónapig maradsz itt, Stuttgartban. Udvariasan kérdezel Te is a munkám felől. Nagyvonalakban ecsetelem, hogy a „lelkészi“ hivatás mennyi szépséget rejt magában. Különösen az emberekkel való törődés az, mondom, ami értelmet ad papi életemnek…

„És mit ajánlana a ‚lelkész úr’ annak, aki most ismerkedne a vallással? Mi a vallás leglényegesebb és az élet számára leghasznosabb vonása?“ – kérdezed.

„A bizalom gyakorlása.“ – felelem gondolkodás nélkül.

„És azt hogyan kell?“ – kérdezel vissza kiváncsian.

„Két pillanatfelvétel jut eszembe, amit soha nem fogok elfelejteni – a tengeren.“ – mondom, majd mesélni kezdek.

„Az anyuka élvezi a hullámokat. Bele-beleveti magát a habokba és nevet a boldogságtól. Kisfia, talán másféléves, kis lapátkájával a homokban játszik. Hirtelen felnéz, észreveszi az anyukáját és feléje tipeg. Az első kis hullámok körülnyaldossák a lábát. Ő kissé meginog , de talpon marad. Ismét felnéz, s amikor újfent megpillantja anyukája nevető arcát, tovább indul, addig, míg az első nagyobb hullám ledönti a lábáról. Feláll, majd anyukája nevető arcába néz, és félelem nélkül tovább indul, míg az anyukája erős karjai föl nem fogják.

Egy másik kép.

Egy tíz év körüli fiúcska a tengerparti homokban várat épít tacskó kutyája köré. Az ülve marad, semmi félelem nem látszik a viselkedésén, jóllehet az őt körülvevő magas falak már majdnem egészen készen vannak. Nyugodt, hisz gazdija minduntalan ránéz, és meleg, megnyugtató hangon beszél hozzá…

Nekünk, embereknek, szükségünk van valakire vagy valamire, akire vagy amire felnézhetünk, akiben vagy amiben megbízhatunk, ha az élet hullámai elborítanak, vagy a falak, amelyeket nem akarunk, körülöttünk bezárulnak.

Mi, emberek, mert így vagyunk teremtve, mindent el tudunk viselni, csodákra vagyunk képesek, ha valaki vagy valami nagyobbat ismerünk meg, mint a félelmünk.

Hogy ki vagy mi ez a nagyobb? Mindenki maga dönti el.

Mi, hívők, azt mondjuk, hogy Isten.

Ha benne bízunk, akkor minden félelmünket le tudjuk győzni.

Ugyanis egyedül Ő nagyobb a félelmünknél!“

Elgondolkodva bólogatsz…

A rendezők lassan jelzik, hogy kezdődik az ünnepség…

Elköszönünk hát egymástól, és bemegyünk…

Vajon sikerült-e Veled megértetnem, hogy mi az Istenbe vetett hit lényege?

Nem tudom, de imádkozom azért, hogy Te is legyőzhesd félelmeidet…

Ezt kívánja minden kedves Hívének és Olvasójának is,

szeretettel,

Imre atya

Stuttgart, 2017-10-27.

Share

Ajánlott bejegyzések